Háztáji piac a belvárosban

A Szimpla Háztáji piac immár fogalommá vált. Egy év, több tucatnyi alkalom, több száz féle program, és mindez önfenntartó formában.  Ez az Agri Kulti PJT., az ELTE Humánökológiai tanszéke és a Szimpla kert által létrehozott, hetente megrendezésre kerülő őstermelői piac.

12320_szimpla-kert-piac1.jpg

Piac, ahol végre a belvárosiak, külvárosiak, fiatalok, idősek, ovisok, iskolások, egyetemisták, lányok, fiúk, anyukák, nagymamák, családapák és agglegények, agrárszakemberek és mindenki más, akit nem soroltunk fel, megtalálja, amire szüksége van.

Tavaly októbertől létezik a Háztáji Piac, így ez az első ilyen jellegű kezdeményezés Budapesten, amely képes volt a fent maradásra és a komoly bővülésre-terjeszkedésre is. Minden héten, vasárnap reggel kilenctől várják az árusok a vásárlókat a Szimpla kertben. A Piac célja, hogy egy olyan közösségi tér alakuljon ki hétről-hétre, ahol nem kizárólag vásárolni lehet a vasárnapi ebédhez, hanem ahol el lehet fogyasztani azt jó társaságban, jó zenével egy hangulatos helyen.

Ezek szerint a piac felett még nem járt el az idő, és nem csak a vidéki falvakban menő, ha piacra megy az ember. Már elfelejtettük, hogy milyen az, ha mindig ugyanattól a bácsitól/nénitől vásárolunk. Ha tudjuk, hogy az a méz tényleg látott méhecskét, és a lekvárban is igazi gyümölcs van. A hiteles piaci portékák aranyat érnek, és minden vasárnap, reggel 9-től a Kazinczy utcában megtalálhatóak.

Szólj hozzá!

audrey hepburn 2012.12.06.10:29
Címkék: közélet piac Budapest Szimpla

A bejegyzés trackback címe:

https://pluszminusz.blog.hu/api/trackback/id/tr614950625

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása