Sportcsillagok visszája

Csütörtök este 55. alkalommal választották meg az Év Sportolóit a magyar sportújságírók. Az olimpia évében nem volt ez könnyű feladat, mert szerencsére sok szép siker született 2012-ben. Az eredményeknek örülhettük, de az ünneplés… „Az egész olyan csehszlovák…”

caef11af-6366-43c5-95b2-3b48df343708.jpgAz Év Sportolói: Kökény Roland, Dombi Rudolf, Risztov Éva és Gyurta Dániel

Gyurta Dániel, Risztov Éva, a Kökény-Dombi kajak páros, Mocsai Lajos szövetségi kapitány és Széles Sándor edző az év legjobbjai. Lehet vitatkozni, hogy ki érdemelte volna meg jobban, ki kevésbé, de fölösleges. Minden győztes és helyezett eredménye emberfeletti munkáról, kitartásról tanúskodik. És eddig volt a kedves rész…

„De hát mi nem tetszett?” – kérdezgetik az ismerőseim. Hol is kezdjem? Zelinka Ildikó. Az est háziasszonya – Knézy Jenő partnereként – bevallom, nem tudom, mit csinál mostanság a magyar televíziónál, de a Sportcsillagok Gálájára kár volt elengedni. Egyszerre öt darab sablonos kérdést feltenni a díjazottaknak, úgy, hogy közben még az eredményekkel sincs tisztában, nos… nem kellett volna. A saját bakijain jót kuncogó műsorvezetőnő előadta a buta kis szőkét, de ezen az estén még játszania sem kellett. Feszengve ültem a székemen, és nem értettem, miért nekem kínos.

Sajnáltam a sportolókat. Sokszor saját magukért. A lányoknak komoly kihívást jelentett, hogy ünnepi öltözékbe bújjanak. A magassarkúban való tipegés valóban szokatlan számukra, és arról sem szólt nekik senki, hogy ki kellene húzniuk magukat az estélyi ruhában. A fiúk viszont megadták a módját. A legtöbbjük mintha egy divatlapból lépett volna ki, sőt, Szalai Ádám – aki az esten kapta meg a magyar Aranylabdát – úgy festett barátnőjével együtt, mintha csak az Oscar-gálára érkeztek volna.

5dced8c9-e4ce-4bbe-9a8d-10022c1b35b9.jpgA 2012-es év legjobbjai

Az eleganciát a férfi kézilabda-válogatott tagjain egyáltalán nem láthattuk, ők ugyanis el sem jöttek. Mocsai Lajos tanítványai a csapatok között a harmadik helyen végeztek, de ahogy szövetségi kapitányuk elmondta, a fiúk felkészülése zajlik, fáradtak, szabadságot kaptak, és a családjukkal vannak. Na igen ám, de ez az este róluk is szólt, értük is volt. Vajon akkor sem jöttek volna el Nagy Laciék, ha az első hely az övék?

Hiányzott Csipes Ferenc is. Az egykori kajakos tavaly az év edzője lett, idén a harmadik helyen végzett, de ahogy 2011-ben, úgy idén sem jelent meg az eseményen. Talán jövőre szólni kellene neki időben, hogy ne csináljon más elfoglaltságot erre a napra.

Essen szó a fogyatékos sportolókról is, hiszen őket is ünnepeltük. Vagy valami olyasmi. Harcolunk, hogy ne legyenek különbségek. Pedig vannak. Minden kategóriában csak a győztest szólították a színpadra… és a második, a harmadik? Igaz, a londoni paralimpiából sem láthattuk semmit, akkor biztos ez így normális. Pedig lett volna idő rájuk is. Mondjuk Radics Gigi csak egy dalt énekel, a Quantum XXL csak egyszer táncol, és mondjuk a László Attila mutáló hangján előadott Máté Péter-dalt is ki lehetett volna hagyni.

A végén minden díjazott ott áll a színpadon. Szól a We are the Champions, tűzijáték a kivetítőn, és már megint csak feszengünk. Jaj, szegények, engedjük már el őket, miért ennyire kínos?

 Talán majd jövőre… Talán majd máshogy lesz.

 

Szólj hozzá!

audrey hepburn 2012.12.21.11:11
Címkék: sport olimpia Risztov Gyurta

A bejegyzés trackback címe:

https://pluszminusz.blog.hu/api/trackback/id/tr724976049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása