A film, amelyen még Obama is elsírta magát

Augusztustól szállingóztak a hírek, hogy A komornyikra (The Butler) érdemes lesz odafigyelni. A történelmi dráma – az amerikai bemutató után pár hónappal – megérkezett Magyarországra, és november 21-től látható a hazai mozikban.

522062_1_1.jpgLee Daniels filmje az USA-ban rekord jegybevétellel kezdett. A bemutató utáni ötödik héten már átlépte a 100 millió dolláros álomhatárt, ez már sejtetett valamit. A film sikere nem kérdés. Egyszerre szólítja meg a fehéreket, az afroamerikaiakat, az idősebbeket és a fiatalabbakat.

A filmet egy 2008-ban, a Washington Postban megjelent cikk inspirálta, amely egy korábbi komornyik, Eugene Allen valódi történetét mesélte el. A komornyik a XX. századi Amerika zsúfolt politikai hátterének világában játszódik. Cecil Gaines (Forest Whitaker) életén keresztül jutunk be a Fehér Házba, aki hét elnök alatt is szolgált – 1957 és 1986 között – Washington D.C.-ben.

A film már az első percekben a moziszékbe présel, amikor a fehér gazda, mint egy kutyát, úgy lövi le a gyapotfölden dolgozó négert, mindezt a rabszolga fiának szeme láttára. A néma csendből egy pillanat alatt kibontakozik Amerika legnagyobb problémája. A szegregáció által sújtotta Délről csak menekülni lehet, egy jobb élet reményében. Így tett Cecil Gaines is. Nehézségekkel teli útján a férfi elsajátítja mindazokat a nélkülözhetetlen készségeket, amelyek élete legnagyobb lehetőségéhez vezetik: komornyiki álláshoz az Egyesült Államok elnöki rezidenciáján…

525330_1.jpgKözben persze feleséget talál (Oprah Winfrey), gyerekei születnek, de a munka iránti elkötelezettsége a család rovására megy. Az asszony iszákos, az elsőszülött fiú pedig a polgárjogi mozgalmak fő aktivistája lesz…

A komornyikot komoly díjak várományosaként emlegetik, főként Whitaker és Winfrey színészi játéka kapcsán. A két színész érdekessége, hogy mind a ketten könnyeket csalnak a néző szemébe. Whitaker alázata és keménysége, míg Oprah szeretete és eltökéltsége az, ami manapság már nem csak a filmvásznon számít ritkaságnak. A politikai viszályokon túl arra is érdemes figyelni, hogy miként lehet megmenteni egy haldokló házasságot.

522044_1.jpg1926 a kezdő és 2008 a záró éve az alkotásnak. A pokoltól a mennyig. Legalábbis ezt érezzük, amikor az idős Cecik Gaines a tévé előtt ülve zokog Barack Obama elnöki beiktatási beszédén. Nem kell magyarázni, hogy miért, és szerencsére a film sem alkalmazza a szájbarágós módszert. Valamiért ugyan hosszúnak tűnik, pedig végig pörög az eseményekkel. Talán a sok év teszi.

Obama egy interjúban mesélt arról, hogy mélyen meghatotta a film, bizony megkönnyezte. Ha pedig az Amerikai Egyesült Államok elnökének lehet, akkor nekünk is.

komment

audrey hepburn 2013.11.20.15:33
Címkék: film mozi kultúra Barack Obama A komornyik

A bejegyzés trackback címe:

https://pluszminusz.blog.hu/api/trackback/id/tr815646099
süti beállítások módosítása