Kétméternyi egészség

Egy világbajnok vízilabdázó sosem pihen? Úgy valahogy. Decker Ádám keményen edz, versenyekre készül, fiatal sporttehetségeket patronál, második diplomáját csinálja, és idény nyáron apuka lett. Ilyen aktív életmód mellett „kétméteres” immunrendszere bizony támogatásra szorul, és ebben kiváló partnert talált…

decker_3.jpgÁdám, az OSC vízilabdázójaként folyamatosan „csúcsra járatja” magát. A vízilabda nem csak őt, de a testvérét, Attilát is rendesen „megfertőzte”. Mind a ketten a válogatott tagjai, míg Ádám védő, Attila pedig kapus.
„Az eddigi legkomolyabb eredményem a világbajnoki arany, azonban további szép érmek csillognak a gyűjteményemben. Szívesen emlékszem vissza a tavalyi eb-re, ahol ugyan ezüsttel zártuk a versenyt, ugyanakkor nagyon inspiráló volt hazai közönség előtt játszani. Rendkívül közel állnak a szívemhez a magyar bajnoki címek, ezekre ugyanis nagyon vágytam, és egy igazán jó társasággal küzdöttem meg értük. Jelenleg a jövő évi olimpia a fő fókusz, de előtte még jó lenne aranyat hozni az Európa-bajnokságról is” – tekint előre Ádám, aki csak a vízilabdának engedi meg a „fertőzést”, a meghűlést és az influenzát még hírből sem ismerheti.

Bizonyára nem véletlenül tölti be a csapatban a védő posztot, ugyanis a védelemnek a civil életében is nagyon fontos szerep jut. Ádám ugyanis mindent megtesz annak érdekében, hogy megóvja egészségét és mindig a lehető legjobb formában legyen. Felesége az ő jó tündére, aki gondoskodik arról, hogy mindig egészséges ételek kerüljenek az asztalra, mindketten nagyon odafigyelnek arra, hogy minőségi tápanyagokat vigyenek be.

ferfi-vizilabda-bl.jpg„Nagyon odafigyelünk arra, hogy minőségi tápanyagokat vigyünk be, bevásárláskor például rengeteg időt töltünk a címkék, összetevők böngészésével. Igyekszünk keveset nassolni és egészséges, de finom alternatívákat találni a hizlaló vagy egészségtelen ételekre. Habár rengeteg zöldséget és gyümölcsöt tartalmaz az étrendem, tisztában vagyok azzal, hogy ezek vitamintartalma már nem ugyanaz, mint 10-20 évvel ezelőtt, így szükségem van rendszeres és minőségi táplálék-kiegészítésre”– mondja Ádám.

A vízilabdázó a BioTechUSA One-A-Day multivitamin készítménye mellett tette le a voksát, amely esszenciális vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazó, gluténmentes étrend-kiegészítő. Egyetlen One-A-Day multivitamin tablettában 12 féle vitamin és 10 féle ásványi anyag található. Az élsportban nélkülözhetetlen szellemi frissességet is segít megőrizni a benne lévő, vasnak, jódnak és cinknek köszönhetően.

A rendszeres minőségi vitaminbevitel segíthet abban is, hogy bárki győztesként kerüljön ki a változékony októberrel vívott harcból, amikor is hajlamosak vagyunk megfázni, mivel immunrendszerünk ilyenkor jellemzően gyengébben teljesít, de jó tudni: mindig van megoldás.

komment

audrey hepburn 2015.10.19.19:44
Címkék: sport vízilabda egészség életmód vitamin multivitamin immunrendszer BioTechUSA Decker Ádám

A bejegyzés trackback címe:

https://pluszminusz.blog.hu/api/trackback/id/tr177991035
süti beállítások módosítása