Egy seregnyi gyerek – és a rokonság – lepte el vasárnap a Podmaniczky Rendezvénykastélyt, ahol az első gyermek modellversenyt, a Fashion Kids-et tartották. Igen-igen, ez pont az, amire a kedves olvasó elsőre gondol. Szép és kevésbé szép gyerekek próbálják a szüleik (leginkább az anyuka) álmát megvalósítani. Tisztelet a kivételnek….
Gyermek szépségverseny. Hmm… De hát minden gyerek szép, nem? (Persze, hogy nem, de erről hallgassunk!). Gyerekmodellek? A kicsik ruhakollekcióját is be kell mutatni… Be kell? Na, jó, vegyük egyszerűbbre, hogy miről is van szó.
„Senki ne stresszelje a gyerekét! Ha nem akar a kifutóra lépni, ne erőltessék! ” – szól a verseny elején a szervező intelme. Okosan! A szülőkhöz intézi, milyen kár, hogy mintha meg sem hallották volna a felnőttek. Pedig ez a lényeg! Akkor csinálja a gyerek, ha élvezi. Ha az anyuka akar szerepelni, induljon ő ilyen és olyan versenyeken.
Az ember hátán szabályosan feláll a szőr, amikor azt látja, hogy mennyi értelmes gyerekből lesz buta felnőtt, a szülők „segítségével”. Igen, kemény szavak, de mi mást lehetne gondolni akkor, amikor a „kedves Anyu”, kislányával a kezében majd eltapossa a másik gyereket, csak hogy feljusson a kifutóra, mert épp az ő csemetéjét szólították. Vagy, amikor a gyerek már rég bealudt, de azért csorgó nyállal is a zsűri elé cipeli a versenyző csöppséget. Jaj, persze, hogy cuki! Akkor ott, egy adott pillanatig.
De, abban már mi cuki van, amikor a habos-babos ruhás kislánynál eltörik a mécses, hogy ő ezt nem akarja! Ám Anyu megint ott van. Egy kis púder meg szájfény, smink rendben! „Menj lányom, és bizonyíts!” – mondja. Én meg úgy megkérdezném, hogy kinek, minek, miért, most, itt?
Egyébként ámulok és bámulok, hogy milyen szépek! És nem csak a lányok, a fiúk is. Van, aki fiatal kora ellenére már kész profi. Nem tudom, hogy jót tesz-e ez nekik, de ők legalább élvezik. Vagányak, magabiztosak, és 7-8 évesen már úgy pózolnak, hogy még a fotósok is megmosolyogják a gyermeki profizmust.
A szervezők - ötletesen - egy gyönyörű helyszínre vitték az eseményt. A 2012. év végén teljes felújításon és rekonstrukción átesett Podmaniczky Kastély falai között még a kicsik, pizsamás divatbemutatója is jól hatott. Bár volt zűrzavar, de ahol ennyi gyerek van, ott nem is csoda.
És, hogy mennyit ér a győztesnek járó korona? A szülő erre jobban tudja a választ. A gyerek - jobb esetben - csak egyet kérdez: „Anya, jó voltam?”
Fotók: Menyhárt-Török Adél
A Műjégpályás sörözéstől (Oktoberfest helyszíne) csak egy ugrás a Vajdahunyad vára előtti tér, ahol pénteken 16 órától kezdték sütögetni az ínycsiklandozó kalácsokat. Két tuti helyet ismerek, ahol mindig sorba kell állni. Az egyik a női wc a színházakban, szünetben. A másik a kürtőskalács árusító helyek. A hivatalos megnyitó után alig két órával már röpke fél órás sorban állás kellett végig szenvedni, ha kürtőshöz akart jutni az ember.
Ülő hely is akad. Akinek asztal már nem jutott, a fűben elhelyezett, raklapokból épített pihenő is ötletes, és az álldogálástól mindenképp kényelmesebb. Amolyan családias az egész, és pont ez volt a cél. A rendezvény arra fektette a hangsúlyt, hogy az érdeklődők mindent megtudjanak erről az egyszerre hagyományos és megújulásra képes modern finomságról: a történetéről, a hagyományáról, az elkészítési módozatairól.
Persze a sztárok sem hiányozhatnak. Pénteken Tóth Gabi és az Indygo zenekar szórakoztatta a közönséget. De énekel majd Csepregi Éva a Neoton Swing, Takács Nikolas és Gyurcsik Tibor is. Lesz látványsütöde, "manóház", ahol tíz kürtőskalácssütő mester is szorgoskodik majd, így a kiszolgálás is gyorsabb lesz… És, ha minden igaz, a fesztivál csúcspontjaként a Nagy Közös Sütés a Magyar Rekordok könyvébe is bekerülhet. Azért a sorban állásra készüljön fel mindenki, vasárnap estig még van idő.
Joe Dipietro darabját Znamenák István rendezte. A történet – az ismertető szerint is – igazi, kedves olaszos. Négy olasz-amerikai nagyszülő ül a vasárnapi ebédnél hétről hétre, és várják az unokájuk heti látogatását. És ha már együtt vannak, jöhet minden, ami „tipikus olasz”: eszement kajálások, zűrzavaros hangoskodás, és mérhetetlenül sok szeretet.
Erre a generációs ellentmondásra épül a darab. Az első felvonás alatt alaposan megdolgoztatták a nevető izmainkat. A poénok észrevétlenül repkednek, és közben mindenki egy kicsit a saját szüleire, nagyszüleire ismerhet. A második felvonás azonban, nem nélkülözi az ember torkából azt a bizonyos gombócot sem.
A cirkuszt és kenyeret a népnek mindig bejön. Ingyen jegyek, ajándékok, meg egy látványos mérkőzés. Cserébe pár protokoll beszédet azért végig kellett hallgatni, de ez még belefért. Ráadásul Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere helyenként még szellemes is volt, és elmondta: „csinálunk” uszodákat, de nem azért mert nem tudunk úszni, és sehol nem vagyunk a világ elithez képest, itt nem erről van szó…
A Szőnyi úti uszoda 50-es és a 25-ös medencéjének teljes gépészeti és fűtéstechnológiai munkálataira, a kazánok, nyílászárók teljes cseréjére, a vízforgatóra, a medenceterek burkolására, az öltözők, zuhanyozók felújítására jutott pénz, és az eredmény megfelelő. Bár furcsa is volt, hogy a fülledt, párás levegő helyett lehet lélegezni az uszodában, és minden olyan szép új. Oda az ütött-kopott régi érzés, de ki sajnálja ezt? A beruházás másik része egy könnyűszerkezetes új csarnok megépítése, abban egy 25 méteres medencével, szaunával, tornateremmel. Ez a komplexum egy átkötővel kapcsolódik a régi uszodához, ez várhatóan november végén, december elején készül el.
És a meccs! A két kapitány, Benedek Tibor és Horkai György úgy döntött, hogy teljesen megkavarja a két csapatot. Noha, sok játékos neve ismeretlenül csengett, de azért Madarasnál vagy Varga Dánielnél kitört az ováció. A mérkőzés jó hangulatban zajlott, látványos gólokkal. Benedek Tibor csapata simán nyert, de győztesnek tekintheti magát mindenki, aki birtokba veszi a Szőnyi úti Laky Károly uszodát.
Anat Gov zenés darabja zajos sikert aratott több országban. Főhőse egy rajongott színésznő (Hernádi Judit), akit hirtelen próbatétel elé állít az élet. Olyan döntést kell meghoznia, amely egészen más természetű, mint hogy melyik szerepet mikor, kivel, milyen rendezésben vállaljon el… Ez a szerep a saját életéről, önérzetéről, bátorságáról szól, és pusztán egy dolog múlik őrajta: hogy milyen finálé legyen a végén.
Gergye Krisztián rendező megadta a választ: aki szembe tud nézni a betegségekkel. A sírós-nevetős humorral fűszerezett előadás rengeteg kérdést, és nagyszerű színészi játékokat tartogat.
Horváth Roland 2003-ban diplomázott a Képzőművészeti Egyetem festő szakán. Tagja a Sensaria Csoportnak, munkáját több képzőművészeti díjjal jutalmazták, és 2009-ben elnyerte a Derkovits-ösztöndíjat is. Promenád című kiállítás egészen 2015 februárjáig díszíni a Hotel Nemzeti falait, ebédlőtől a szobákig.
A szálloda az „Artistic Spirit of Budapest” (Budapest Művészeti Szellemiségéért) jegyében éledt újjá. Ahogy a Hotel Nemzeti korábban is meghatározó része volt a magyar kulturális életnek, úgy ezt a pozícióját a jövőben is szeretné megtartani. Ehhez kapcsolódik most Horváth Roland kiállítása.
Ahogy a megnyitón Karafiáth Orsolya, költő elmondta, neki az őszi séták jutnak eszébe ezekről a festményekről. Érzések, amiket csak akkor érez az ember, ha átszellemül. A festmény olykor behúz, majd visszaránt, de nem hagyja, hogy szótlanul elmenjen mellette az ember. Bár többnyire a barna szín dominál az alkotásokon, de a festő bátran nyúl a sárgához, a rózsaszínhez vagy akár a türkizhez is.
A tapasztalat egyértelmű: érdemes néha megállni, és felnézni. A rohanás semmire nem megoldás.
Alma, körte, oszlop és homokóra. Mi a közös ebben a négy fogalomban? A nő. A női alak típusok ugyanis ebbe a négy alapkategóriába csoportosíthatóak a Lakatos Márk által jegyzett és nemzetközileg is elfogadott stílusmátrix szerint. Ha nem tudnod milyen forma vagy a 
- Olyan ruhaüzletet akartam, aminek az atmoszférája egyfelől barátságos, másfelől játékos, szexi és nőies. Ahol jól érzi magát az ember lánya, ahol nem csak a vásárlás szórakoztató, hanem a ruhapróbálgatás is. Így sokkal inkább kincsvadászatnak élhetjük meg a vásárlást, nem pedig frusztráló szituációnak – mondta üzlete megnyitóján a divatszakember, aki Nyugat-Európa legmenőbb helyeiről válogatta össze a prémium second hand női ruhákat, sok olyat, amivel Magyarországon eddig még nem találkozhattunk.
De álljunk meg a kiegészítők mellett is! A szappan-biznisz egyre népszerűbb, Márknál is jelen van, de nem is illene más a fehér, dekorációs polcokra. A nyakláncok hatalmasok, virágosak, és csillognak, a trendnek megfelelő. És természetesen nem maradhatnak el a New York, Paris, London feliratú kellékek sem. Igazi vintage-világ, ami nem összekeverendő a retróval! A szó eredeti jelentése szüret, begyűjtés, sajnos magyar megfelelője nincs, de kezd meghonosodni a magyarosított változata „vintázs” néven. Az 1920-as és az 1960-as évek közötti időszak stílusát foglalja magában, beleértve az öltözködést, sminket, bútorokat és tárgyakat. Márk elmondta, hozzá ez közel áll, most már megértjük!
A történet szerint: Egy újságíró egy sztori nyomába eredve rájön, hogy a CIA keze is benne van egy kokainszállítmányban, amelynek célja, hogy egy nicaraguai lázadó sereget felfegyverezzen. Beleássa magát a történetbe, és nyilvánosságra hozza a bizonyítékokat, ám a CIA és néhány konkurens újságíró támadást intéz ellene és családja ellen egyaránt…
A rendezvény kísérő kiállítása Peter Turnley, “Francia csók – szerelmeslevél Párizshoz” című tárlata. Az évtizedek óta Párizsban élő fotós French Kiss - A Love Letter to Paris című, most megjelent könyvének képeit mutatja be. Felvételeit a Newsweek negyvenhárom esetben publikálta címlapon, gyakran jelennek meg munkái a világ legtekintélyesebb folyóirataiban. Elnyerte a szakma legjelentősebb díjait. Turnley 1975 óta folyamatosan fényképezi fogadott otthona, Párizs mindennapjait. Bár az Egyesült Államokban született, életének több mint a felét Párizsban töltötte. Hát…meg lehet érteni!
A National Geographic magazin legjobb idei képeiből készült válogatás mellett se menjünk el szó nélkül, ami a “Világ sárga keretben” címet viseli. A kiállításokat október 26-ig érdemes felkeresni, egy órát mindenképp megér, hogy egy kicsit megálljunk, és csodálkozzunk!
Írhatnék a nemzet „Pinyőjénekhozzánemértéséről”, a rossz koncepcióról, a 20 évvel ezelőtti játékséma erőltetéséről, a nem megfelelő játékosok beválogatásáról, de azt megtették már sokan. Van egy sokkal nagyobb probléma, annak a szervezetnek a ténykedése, akik egy ennyire idejétmúlt, arrogáns, pökhendi (ld. Szalai-eset) és mindennek tetejébe kommunikációban retardált „szakember” kinevezésével sokkolták azt a lassan maroknyi szurkoló tábort, akik nemzeti hovatartozásuk miatt még érdeklődnek a magyar válogatott iránt. Azokra gondolok, akik minden nehézség ellenére is megveszik az egyre drágább belépőjegyeket, hogy aztán sok esetben lógó orral baktassanak haza az épp aktuális fellépésnek otthont adó stadionból.
Pesszimista vagyok? Igen, nagyon. Nem látok kiutat. A magyar játékosok gyakorlatilag eltűntek Európa élvonalbeli bajnokságaiból, nem látok olyan új generációt, akik rövid időn belül megbecsülést hozhatnak hazánk labdarúgásának. A hazai bajnokság, bár 1-2 csapatba áramlik a pénz, semmit nem fejlődik, sőt az utóbbi két évben nagyon csúnyán megégtek csapataink az európai kupákban. Ráadásul a korrupt, hozzá nem értő réteg már annyira befészkelte magát a magyar foci vezetésébe, hogy gyakorlatilag lehetetlen őket kiirtani onnan. Most a legnagyobb sláger a „Pintér, takarodj!”, de egy szövetségi kapitányváltás vajmi keveset oldana meg a magyar futball tengernyi problémájából. A jó hír, hogy ha továbbra is ebbe az irányba megyünk, és nem lesz néző a lelátókon, a tv-k előtt, akkor ezek a problémák már senkit nem fognak zavarni…