Nem kell híres brit kutatócsoport tagjának lennünk ahhoz, hogy megállapítsuk: a Facebook a valaha értelmes emberi lényeknek is elvette az eszét. Folyamatról van szó. Hetek, hónapok, sőt évek alatt történik mindez, ráadásul észrevétlenül lappang a „páciensben”. A figyelmeztetés mit sem ér, így marad a tiltás, a törlés vagy a beletörődés, hogy oda lettek a barátaink.
Megpróbáltuk sorra venni, hogy melyek a legidegesítőbb szokások a kék f-betűs közösségi oldalon. A lista annyira tetemesen hosszú lett, hogy úgy döntöttünk, fel kell vállalnunk: a teljesség igénye nélkül állítjuk össze a hajtépésre ösztönző, zavaró dolgokat.
Kalocsai minták
Nyár elején tetőzött a baj. Akkor még lehetett jópofának tartani, mára azonban ciki lett. Azzal a fehér menyasszonyi ruhával kezdődött, ami önmagában egy snassz ruha, de a kalocsai hímzéstől mindenki elájult. Ezek után elszabadult a pokol. Tornacipők, mobiltartók, farmerek, övek, WC-papír, körömminták, de még tetoválások is feltűntek. A tömegmegosztások után a saját fotók korszaka jött, amikor már mindenki megmutatta: nekem is van ilyen, irigykedj magyar! Most viszont már ideje lenne eldugni, és nem mutogatni.
Coelho, Müller és a szerelmes idézetek
Szeretünk okosnak látszani, de a nagy igazságokra nem magunktól jövünk rá, hanem segítenek a tanítómesterek. A Facebookon ilyen Paulo Coelho vagy Müller Péter, de a szájhagyomány útján terjedő bölcseletek is slágermegosztásnak számítanak. Ráadásul az egész csak akkor ér valamit, ha egy giccses kép is társul hozzá.
Véres, girhes kutyák és beteg gyerekek
Köszönjük, nem kérjük a köveket, amik most felénk repülnének. Szeretjük a kutyákat és a gyerekeket is. Sajnáljuk, hogy sérültek, betegek, éheznek, fáznak, nincs gazdájuk, családjuk…DE! Nem akarjuk naponta látni a sokszor sokkoló képeket – talán épp evés közben. Ráadásul a legtöbb megosztásnak értelme sincs, mert egy plusz lájktól, miért gyógyulnának meg?
Eltűntek
A modernkori Csellengők. Bándy Kata (RIP!) nevét nem is ismernénk, ha nincs a Facebook. Megtalálásához ugyan nem a számtalan megosztás vezetett, de hírverésnek jó volt. Miközben naponta vesznek el , és sajnos halnak meg emberek, akiknek a nevét sem tudjuk. Az eltűnésnél csak az előkerülés a jobb, vagy amikor X ismerősünk még keresi Z-t, miközben Y már megosztotta, hogy Z előkerült. Ja, én Kukacot keresem. Legutoljára Londonban láttam, szürke póló és kék farmer volt rajta. Szomorú volt, mert kikaptak a vízilabdás fiúk az olaszoktól…
Napi program részletesen és többször
„Ide megyek”, „még x nap”, „itt vagyok”, „jó volt itt”. Hozzá kapcsolva a „vele NÉV”, ha pechünk van, akkor többen vannak, mindenki az ismerősünk a társaságból, így 2-3-szor biztosan láthatjuk a falunkon a teljesen érdektelen, és mindenféle humort nélkülöző bejegyzéseket.
Album: ha kell, ha nem
Képek az üzenőfalon (az albumban), melyeket az igényesebb közönség még a fényképezőből / telefonból is kitöröl, és nem teszi közzé, ráadásul sorozatban. A 10-20 egyforma kép ugyanarról a tengerről, pillangóról, fáról stb. akkor sem ér meg egy nézegetést, ha legalább a szöveg jó alatta.
Tini egyveleg
„Lájk, ha vagy!; Üzit, ha akarsz velem járni!; Szar ez a fotó! Mekkora szemét kis patkány vagy, remélem, magadra ismersz!” És soroljuk még? TILTÁS! És kész! Más megoldás erre nincs.
Készülhetne egyéb kategória is: napi mantrákkal (horoszkóp, ez vagy ma, erről a filmről szól az életed…), babanaplóval, ultrahang sorozatképekkel, Vad Fruttik és Quimby-zenékkel (szeretjük mindkettőt, de nem napjában 20-szor, ugyanattól a személytől), fürdőszobai tükrös profilképekkel, na, és a státuszváltogatással. De úgy gondoltuk, már így is kellően utál minket mindenki, aki magára ismert. A lájkot / megosztást azért pofátlanul kérjük! Jó hír, hogy a betegség gyógyítható, csak használni kell a józan észt!
