Példaképek a jelenből

Éveken át nem múlt el úgy karácsony, hogy a szépen feldíszített fa tövében ne a Sport (és ide jön az adott évszám) című könyvet olvasgassam. Mindig fix ajándék volt a Jézuska listáján, ő meg persze tudta, hogy nekem ez mekkora öröm. Gyűltek a polcon az évek, a színek – piros, fehér, zöld, és az olimpia évében mindig arany – aztán egyszer csak meguntam. Lehet, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság most erre érzett rá, mert a Sport 2014 más lett, mint a többi.

sport2014.JPGMindig lélekemelő érzés egy könyv bemutatóján részt venni, ezt csak fokozza, ha olimpikonok tucatjai is jelen vannak. Valami maradandó történik az írás, a fotók és az akaraterő által. Többek között Cseh László, Hosszú Katinka, Mocsai Lajos, Berki Krisztián, Nagy László, Szilágyi Áron, de még Farkas Péter is megjelent a Sport 2014 bemutatóján. Az olimpikonok – kivétel nélkül – csak dicsérni tudták az albumot, amely Magyar Olimpiai Bizottság munkatársai szerkesztettek.

Fehér és arany címlappal, rengeteg képpel, különleges vízilabdás fotósorozattal és izgalmas interjúkkal került a könyvesboltok polcaira a vaskos alkotás. Most nagyobb terjedelmet kaptak a példaképek. Nyolc sportoló, akik kimagasló teljesítményt értek el, nyolc ember, akiknek a képét minden kisgyereknek, felnőttnek ismernie kell.

sport.jpgBorkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke a könyv bemutatóján kiemelte: a december a sport ünnepe, és szerencsére volt mit ünnepelni 2014-ben is. Hosszú Katinka elmondta, ő még nem tudja ezt az évet lezárni, hiszen december elején kezdődik a rövidpályás úszó-világbajnokság. De akármilyen eredményt is ér el Dohában ez a 2014 mindenképp sikeres volt számára. Ahogyan Berki Krisztiánnak is, hiszen a nehézségek ellenére idén (is) világbajnok lett a lólengés-specialista.

Ki ne akarna róluk olvasni, megismerni, elámulni? Nem vagyok naiv, sajnos sejtem a választ. Mindenesetre, én idén is írok a Jézuskának… (remélem vette!)

Fotó: Pluszmínusz

komment

audrey hepburn 2014.11.25.20:08
Címkék: sport könyv úszás olimpia torna világbajnokság MOB

A bejegyzés trackback címe:

https://pluszminusz.blog.hu/api/trackback/id/tr416932881
süti beállítások módosítása