Már 21 éve tartják hazánkban a 16 akciónapot, amelyet november 25-én, a nők elleni erőszak ellen való tiltakozás világnapján kezdenek, és december 10-én, az alapvető emberi jogok világnapján fejeznek be. A Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) ilyenkor rendezi meg a Néma Tanúk-felvonulást a párkapcsolati erőszak halálos áldozatainak emlékére.

Késsel leszúrta, agyonverte, baltával fejbe verte, tarkón lőtte stb. Vagy: megerőszakolta, fogva tartotta, zaklatta. A paletta igen széles, ha az erőszakos tevékenységeket kéne felsorolni. Brutális tettek, amelyekre kár is mentséget keresni.

November 25. az ENSZ Nemzetközi Napja a Nők Elleni Erőszak Ellen, ekkortól datálódik az 1991-ben életre hívott, és azóta minden évben megtartott 16 akciónap. A rendezvénysorozat üzenete, hogy a nők elleni erőszak minden formája emberi jogi jogsértés, az erről szóló nyilatkozat pedig kötelezi az aláíró országok kormányait, hogy minden ilyen jogsértés ellen fellépjenek.

A 16 akciónap kiemelkedő eseménye a Néma Tanúk felvonulása. A demonstrációra Magyarországon először 1998-ban – Európában elsőként – került sor a NANE Egyesület szervezésében. Ez azt jelenti, hogy évente 16 napunk van arra, hogy odafigyeljünk az erőszakra, amely körbevesz minket. A párkapcsolati erőszak 95 százalékát férfiak követik el nők ellen. A maradék 5 százalékot nők követik el férfiak ellen, vagy azonos nemű kapcsolatokban történik. A számok és tények sokkolóak.

Tegyünk ellene, amíg tudunk.

Program november 25-én:

14:30-15:30 Megnyitó a Toldi Moziban - A nők elleni erőszak helyzete 2012-ben: a résztvevő szervezetek beszámolnak az idei évről; megemlékezés az elmúlt 12 hónap alatt párkapcsolati erőszak miatt meghalt nőkről. A megemlékezésen Hegyi Barbara és Tornyi Ildikó színésznők is részt vesznek.

15:30-16:30 Felvonulás a Néma Tanú sziluettekkel. Az útvonala: http://goo.gl/maps/2da0z

Úgy tűnik, már az időjárás sem a régi. Hogy képzeli, hogy semmi hírrel nem szolgál, és az időjárás-jelentésekben ilyeneket kell írni/mondani, hogy „marad az eseménytelen időjárás”. Felháborító! De hol lehet reklamálni?

November vége felé közeledünk, és nincs 30 fok. Helyette köd, pára, még fagy is csak elvétve. Szerencsére nem esik olyan gyakran, néhol egy kis időre még a nap is kisüt. 7-10 fok körül van a napi maximum, és ez így megy már egy ideje, de még marad is, akár hetekre is. Se egy viharos szél, se egy jó nagy zuhi, nincs riasztás semmilyen színből, és még a hó sem esett le, hogy a hírműsorok legalább ezt szenzációként tálalnák. Eseménytelen az egész.

Lehet is érezni az emberek hangulatán. Az unalmas szürkeség, elkedvetlenít, nyűgössé, fáradttá válunk. Követelni kéne a szenzációt az időjárástól is. Ha holnap mondjuk megdőlne a júliusi melegrekord, akkor a hír rögtön leverné a címlapokról Keresztes Ildikót, Zámbó Krisztiánt vagy azt, aki épp ott van. Van, aki bánná ezt? Talán csak Jimmy fia…

Keressük a megoldást, hol és hogyan lehetne reklamálni az eseménytelen ősz ellen. Üzenetek címezve a felhők közé, de lássuk be, a célt még nem értünk el. Így nem csak a hőingás minimális, hanem a változatosság is.

Többször sírtam már egy jó regény olvasása közben. Általában a végén szokott ez megtörténni, amikor vagy nagy a boldogság vagy nagy a szomorúság. Olyan viszont még sosem történt velem, hogy egy könyv olvasása közben, már a második oldalnál potyogjanak a könnyeim.

M. Kiss Csaba könyvet írt Kásás Tamással, Kásás Tamásról. Kása, avagy egy pólós világsztár életének első harminchat éve. Izgalommal vettem a kezembe. 36 év, melyből én magam is 16 évet végigkísértem. Mielőtt belefogtam volna az olvasásba, két kép villant be: 1996. Atlanta, olimpiai bronzmérkőzés. Kikapott a magyar csapat, és egy szomorú Benedek Tibor ült lehajtott fejjel a medence partján. Horkai György együttese a negyedik helyet szerezte meg.

A másik kép sokkal frissebb: 2012. London, a négy közé jutásért játszik a magyar vízilabda-válogatott. Vereség. Kikapott Kemény Dénes csapata, és egy szomorú Kásás Tamás ül lehajtott fejjel a medence partján.

Én is Londonban vagyok. Nem sikerült a mérkőzésre jegyet szerezni, így a kint élő magyarok főhadiszállásán gyűltünk össze szurkolni. Elszántak voltunk. Tudtuk, hogy ez a csapat már nem az a csapat, aki könnyedén végigveri a világot, de a szívünk elnyomta az agyunk gondolatait. Meg tudjuk verni az olaszokat. Hátborzongató a hangulat. Érezzük az uszoda atmoszféráját, ott a szurkolói sátor alatt, a szokatlanul meleg londoni nyárban.

Vége. Vereség. Sírnak a játékosok, és sírunk mi is. Mellettünk meglett férfiemberek is a könnyeikkel küszködnek.  Ők is tudják, érzik, amit csak kevesen: itt, most valami véget ért. Nem a vereséget sirattuk, hanem azt a 16 évet, amelyet végigéltünk Kemény Dénessel, és a „mi dreamteamünkkel”.

És akkor elkezdem olvasni az M. Kiss Csaba által leírt Kásás-életet. Kása is sír. Az utolsó edzés, az utolsó mérkőzés, az utolsó gólpassz… miért ilyen szívfacsaró?

16 év sok idő. Nekem az. Senkihez és semmihez nem voltam ennyi ideig hűséges, mint a vízilabdához és a Kemény-csapathoz. A kezdeti szerelem persze egy idő után átalakult szeretetté, de soha nem csaltuk meg egymást. Jóban, rosszban kitartottunk egymás mellett, bár igaz, a jóból sokkal több jutott, így minden egyszerűbbnek tűnt. Példaképpé vált a csapat (de nem csak nekem…). A róluk szóló könyvek (Csurka Gergely tollából) Bibliának számítottak. Mindig tudtam, hogy melyiket hol kell kinyitnom, ha erőre, kitartásra volt szükségem. Tanultam tőlük. Úgy éreztem, minden játékost jobban ismerek egy kicsit, mint azok, akik csak négyévente egyszer – az olimpia idejére – válnak sportszakértőkké. Kásás volt a kiismerhetetlen. A zárkózott zseni! És most itt van a kezemben a slusszpoén. A könyv, amely választ ad sikerre, kudarcra (bár mi számít annak?).

Kása az athéni olimpiai döntőn egy belőtt büntető után a levegőbe üvöltötte, ami épp kiszakadt belőle. A BAAZDMEEG-et jól le lehetett olvasni a szájáról, hiszen a kamerák csak őt mutatták. Most azt reméli, hogy mindenki megbocsájtotta már ezt neki. Haragudott rá egyáltalán valaki???

A könyv végén is sírtam, de már meg sem lepődtem. Ennek így kellett lennie.

Olyan, mintha a hírek között mindennap egy szappanoperára bukkannánk. Legalábbis amióta kitudódott a CIA-igazgató szexbotránya. Szép lassan kiderül, hogy a sármosnak nem éppen nevezhető David Petraeus igazi háremet tartott a szeretőkből, hát csoda, hogy most borult a bili?

Ő lenne Don Juan?

David Petraeus tábornok az élő bizonyíték arra, hogy a külső nem minden. Ha egy férfinek hatalma van, az épp olyan vonzó lehet (bizonyos nők számára), mintha ő lenne Brad Pitt, George Clooney és Ian Somerhalder egybegyúrva. A CIA-főnök elmondása szerint 37 év után csalta meg feleségét. Bár jobban mondva most kényszerült rá, hogy ezt bevallja.

Jelen van Szerető I. (Paula Broadwell), képbe került Szerető II. (Jill Kelley), de hol van Holly Petraeus, a feleség? Az ősz hajú, kissé már hízásnak indult, konzervatív öltözködésű hölgy most Hillary Clintonnál is rosszabb helyzetbe került (tudjátok, Monica Lewinsky, Bill és az orálszex esete). A házasságtörést az amerikai hadsereg szabályzata tiltja és bünteti. Úgy tűnik, a hadsereg erősebb, mint az egyház. Ahol látszólag nincsenek megrovások – Isten előtt persze vannak –, ott egyszerűen kimondják a válást, és megyünk tovább.

Az amerikai hadsereg azonban büntet. A sajtó meg meghurcol. Persze derüljön ki minden, legyen igazság, még van idő, hogy még több ember belekeveredjen. Egy igazi szappanopera, amely milliókat tart lázban. De Holly csak hallgat. Pedig mi mindent mesélhetne! Van, aki sajnálja őt, van, aki támadja. Szerető I. Szerető II.-re volt féltékeny, és nem a meglévő feleségre. Holly láthatatlan, amiről valaki tehet...

Vizsgálódhat az FBI, előkerülhetnek titkos akták, pajzán levelezések, de az ügy egyre kínosabb az igazságügyi minisztériumnak, a Fehér Háznak, na meg az érintetteknek is. Obama meg bánkódhat, hogy még az elnöki győzelmét is elhalványítja a szexsztori, amely közel sem ért még a végéhez.

November 14-e a Diabétesz Világnapja: ma szerte a világon milliók hívják fel a figyelmet a cukorbetegségre és annak megelőzésére. A WHO adatai szerint a cukorbetegség ma több mint 346 millió embert érint. Magyarországon körülbelül másfél millió cukorbeteg él, de a fele nem is tudja magáról, hogy az.

Számtalan betegségre lehetne felhívni a figyelmet, és még annál is több világnapról írhatnánk. Nem szoktunk, de most kivételt teszünk. Egyszer élünk, és a cukorbetegség figyelmet követel mindenkitől, akár érintett benne, akár (még) nem.

Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány november 18-án a már hagyományos ingyenes családi egészségnappal, az Egy Csepp Világnappal szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a cukorbetegség helyes életmóddal, diétával és sporttal sok esetben megelőzhető, sőt, egy kialakult diabétesz akár vissza is fordítható.

A rendezvényen számos ingyenes egészségügyi szűrésen vehet részt bárki, miközben egész nap koncertek, egészségpiac, nyereményjátékok és gyerekprogramok garantálják, hogy az egész család jól szórakozzon.

Az Erős Antónia által életre hívott Egy Csepp Figyelem Alapítvány idén hetedszerre rendezi meg az ingyenes családi és egészségnapot a Diabétesz Világnap alkalmából. Idén először mottója is van a rendezvénynek: „A legpontosabb mérés napja”. Tegyünk ennyit egészségünkért!

Csak a Jóisten tudja, hogy mi mindenre képesek már az okostelefonok. A megállapítás most szó szerint igaz, mert XVI. Benedek pápa Twitterezni készül, miután az egyház jóváhagyott egy gyónási applikációt. Ez bizony komoly, szent és sérthetetlen!

1,99 dollárért tölthetjük le a Gyónás: a római katolikus applikációt az iStore-ból, azon belül a Lifestyle kategóriából. Na igen, életstílus ez a javából, és a Vatikánnak haladni kell a korral. A Facebook-oldaluk már létezik, és pár hónapon belül – 2013 februárjára tervezik – a pápa a Twitteren is posztjaival bombázza a hívőket.

A gyóntató applikáció minden bizonnyal a fiatalokat célozza meg. Az idősebbekről nehéz elképzelni, hogy a vasárnapi mise helyett inkább telefonjukat bújják, és mormogják a miatyánkot. Az applikáció készítői és megrendelői egyébként sem állították, hogy a program kiválthatná a személyes bűnbánást és leginkább az azt követő penitenciát. Inkább arra helyezik a hangsúlyt, hogy a hívők mindennapjaiba épüljön be lelkük ápolása, és erre a digitális felület a legcélravezetőbb csatorna.

A nem vallásosak is nyugodtan ismerkedhetnek vele, mert a tízparancsolat számukra még újdonságot is tartogathat. Az applikáció szigorúan követi a vallási téziseket, vigyázva arra, hogy a kételkedők se találjanak rajta támadási felületet.

Ha bűnlajstromunk túl hosszú lenne, akkor sem kell izgulni, hogy valaki már a gyóntatószék ajtajában topog. A lényeg, hogy ne a buszon vagy egy szórakozóhelyen jusson eszükbe, hogy a heti feloldozást még nem kaptuk meg.

Színházi élmény! Igen, ezt tapasztaltam a Centrál Színház kisszínpadán, miközben néztem Kiss Márton Angéla evangéliuma avagy a réterdősi patkányfogó című darabját. Az új kortárs magyar komédia azt adja, ami sokszor annyira hiányzik egy-egy előadás után: színházat, élményt, színészetet. De lehetnének ezek csupa nagybetűk is.

Kiss Márton a társulat tagjaira írt művet és ő maga állította színpadra Pokorny Lia, Földes Eszter és Papp János szereplésével. A réterdősi művelődési ház harminchárom éves kultúrfelelőse életébe enged bepillantást az előadás. Angéla egy nap rájön, hogy különleges képességgel bír: kilenc nap alatt képes kihordani egy egészséges gyermeket, ami által a fogyatkozó magyarságot hamar fel tudja zárkóztatni a világ népeihez - ha akarja.

A napjainkban játszódó darab többször alkalmazza a sok szerep – kevés szereplő módszert. Háromalakos darab egy központi hőssel, aki egyetlen karaktert formál meg, a másik két színész pedig hozzá képest sok személyiséggel felruházva tűnik fel. Angélát Pokorny Lia játssza, ő a központi figura. Papp János és Földes Eszter pedig további hét-hét különböző szerepben lép színpadra. Hol színjátszó társak, hol televíziós riporterek, de Eszternek még egy ötven körüli édesanyát is meg kell formálnia.

A darab szokatlan formában boncolgat fontos kérdéseket. A megélhetési problémák, az anyaság kérdése, a nemzet helyzete és egyáltalán, a létünk milyensége. Amikor kiderül, hogy az Angéla által megélt élet még csak lepergett előtte magzati korából, akkor jön a felismerés, hogy ez még nem a valóság? A tragikum, hogy Angéla, köszöni, de nem kér ismétlést. És vajon mi hogyan döntenénk, ha előre látnák a sorsunkat? A szatíra görbe tükröt mutat az országnak, és mi először tényleg nevetünk, de a végére sírni támad kedvünk…

De ez a színház, és ez a színészet. A valóság pedig talán tényleg ott pihen a Patkányfogó horrormusical szürreális világában.

Megint egy olyan könyvet találtunk, amely mellett nem mehetünk el szó nélkül. Dr. Gyarmati Andrea Beszéljünk az evésről című könyvében szakmai tapasztalatából merítve nyújt széleskörű információt a gyermekbetegségek hátteréről, a megelőzésről és a gyógymódokról.

Az olimpiai ezüst- és bronzérmes úszónő mára kiérdemelte a legsportosabb gyermekorvos címet. Székely Éva olimpiai bajnok úszó és Gyarmati Dezső olimpiai bajnok vízilabdázó leánya az aktív sportpályafutását követően, 1979-ben szerzett orvosi diplomát, és több mint 30 éve gyermekorvosként praktizál. Most könyvet is írt.

 A kérdezz-felelek kötet a doktornő szakszerű orvosi tanácsaival az étkezés témakörében felmerülő kérdésekre ad választ. Egy fejlődő szervezet számára a táplálás elengedhetetlen létfeltétel, éppen ezért fontos, hogy a szülők mit hogyan csinálnak.

Szakismeret nélkül is úgy véljük, hogy az „addig nem kelsz fel az asztaltól, amíg meg nem eszed” típusú mondatoknak nem sok értelme van. Ennek a „módszernek” az eredménye az elhízott felnőtt. Aki gyerekkorában rákényszerült, hogy még akkor is egyen, ha már nem esik jól, felnőttként sem fogja tudni, hogy hol a határ.

Vajon mennyi az elegendő ennivaló a kisgyermek számára? Mit tegyünk, ha a gyermek nem eszik? Mivel lehet megelőzni a gyomorpanaszokat? Milyen vitaminokra van szüksége a gyermek szervezetének?

A Saxum Kiadó gondozásában megjelent Kérdések és válaszok-sorozat legújabb kötete ilyen és ehhez hasonló kérdések kimerítő megválaszolásával kívánja elérni az aggódó szülők megnyugtatását. Dr. Gyarmati Andrea és a kiadó további tematikus kötetekkel készül a kezdő és gyakorló szülők számára, hogy biztosan senki ne hibázzon.

Vérfagyasztó kiállítás nyílik november 16-án Budapesten. Felkaptam rá a fejem, de leginkább az „Uramisten, miért?” kérdés fogalmazódott meg bennem. Nem elég vérfagyasztó már így is a valóság? Nemcsak Budapesten, hanem az egész országban.

A kereskedelmi csatornák „hírműsorai” már egy ideje nézhetetlenek. Illetve nézheti az, aki bírja a brutális gyilkosságokat, rablásokat, vérben tocsogó sztorikat. Ugyanis nagy többségben ezek vannak hírek címszó alatt. Köszönöm, nem kérem.

Közhely, hogy a vér már kifolyik a televízióból, de így van. Régebben ezeket filmek formájában kaptuk, ma pedig már a valóság is betársult. A gyilkosságok körül eltűnt a misztikum. Nincs többé távolságtartás az ölés és az (elmebeteg) emberek felé. Emberek? Még így is túl enyhe a megfogalmazás.

Lehet idős nő, ártatlan kisfiú, bohém tinédzser, gazdag vagy szegény – semmi nem számít. Nincs válogatás. Aki ölni akar, az öl! Eláshatja egy parkban, vízbe vetheti, vagy épp az áldozat vérével ír a falra. Leírni is borzasztó, de aki ezeket a kegyetlenségeket végrehajtja, miért nem érzi ezt ugyanígy?

Az erőszak úgy nyomul az arcunkba, hogy még akkor is tehetetlenek vagyunk ellene, ha nem akarunk tudomást venni róla. A Murder - A gyilkos tárlat nem épp szívderítő plakátjával tele van Budapest. A kiállítás a világtörténelem leghírhedtebb gyilkosait és sorozatgyilkosait mutatja be és természetesen csak erős idegzetűeknek ajánlott! Na meg azoknak, akiknek nem elég a napi vér- és halálmennyiség.

Mondhatnám, hogy számtalan regényt elolvastam már, de ez nem lenne igaz, hiszen nyilván van egy szám – bár ezen most nem gondolkozom –,  hogy mennyi lehet. Ezek a könyvek többnyire szépen bekötött formátumban kerültek a birtokomba könyvesboltból, antikváriumból, vagy csak rátaláltam a házi könyvtárban. Van azonban egy regény, amely már kézirat formájában járt nálam, de a különlegessége nem ebben rejlik…

Ez a kézirat mára könyvformát öltött. A Móra Kiadó segítségével megkapta a dekoratív borítót, puhakötést „adtak rá”, és pár napon belül "kiültetik" a könyvesboltok polcaira, hogy ott várja a vásárlókat. L. I. Lázár: Rejtőző kavicsok című regénye izgatottan figyel majd a többi könyv mellett. Riválisból ugyanis nincs hiány, de kész a küzdelemre.

Publikálnak a celebek: Szabó Győző, Ördög Nóra vagy épp Liptai Claudia. Hódítanak a külföldi bestsellerek: A szürke ötven-trilógia, a vámpírsztorik. Na meg a magyar „limonádégyártók”: Fejős Éva, Vass Virág. Ám ez csak egy szelet. Az egész sokkal szélesebb, színesebb, izgalmasabb, és ennek most új résztvevője akadt.

L. I. Lázár gyerekkora óta ír, de immár íróvá vált. A kettő közötti különbséget ugye nem kell megmagyaráznunk senkinek? Amikor megkérdezte, hogy elolvasnám-e első regényének kéziratát, gondolkodás nélkül igent mondtam. Megtiszteltetésnek éreztem. Akkor még nem is sejtettem, hogy a papírköteget nem tudom majd letenni, amíg az utolsó lapról is el nem fogytak a betűk. Így jártam. Egy éjszaka alvás nélkül, mert belekeveredtem a Kavicsok közé.

Hogy milyenek ezek a Kavicsok? Humorosak, okosak, kedvesek, szellemesek, neveletlenek, lázadók, de főleg szerethetők. A Rejtőző kavicsokat nem lehet csak úgy, egy szóval jellemezni. Ha azt írnám, hogy lebilincselő vagy drámai, akkor közhelyes lennék. Ez pedig nem illik a Kavicsokra. Ők különlegesek. Mindenki ilyenre vágyik, legalább egyre, de örökre. Ez a könyv megmutatja, hogy az álarcok egyszer úgyis lehullanak, és a valódi felszín sokkal szebb, mint azt hinnék. Megkeresteti velünk a saját Kavicsunkat, és jó tudni, hogy létezik ilyen.