Hol vagy balatoni víz?

Kár volt leereszteni a Balatonból azt a több mint félméternyi vizet, amely most nagyon hiányzik a tó medréből. A cél az volt, hogy szezonkezdésre 110 centiméteres legyen a tó vízszintje. Meglett, sőt úgy tűnik a szezon végére még ez a mennyiség is megfeleződik.

balcsi.jpg

A szakemberek szerint az 52 centis mélység várhatóan rosszat tesz a nyár utolsó két hetén a helyi idegenforgalomnak. Biztos? A nyaralók láthatóan élvezik a kis szigeteket a Balaton „közepén”. Amolyan tengerparti feeling uralkodik a magyar beachen: homokvár épül, lábnyom fotó készül, fodrozódó hullámok hűtik a dobozos söröket.

Az elmúlt egy évben, a tavalyi sok eső miatt a Balaton vizének harmadát engedték le a zsilipen. Az idei nyáron viszont alig láttunk esőt, így fordulhatott az elő, hogy a mélyebb vízért többet kell gyalogolni, mint máskor. Kedves úszók, inkább a medencét válasszátok!

Hogy a német vagy a lengyel turista mit szól ezekhez a változásokhoz, azt egyelőre nem tudtuk felmérni. Ha az előző évben mondjuk Horvátország kristálytiszta tengerében úszkált, akkor valószínűleg jövőre is inkább az Adriát választja.

Lehet, hogy takarékoskodni kéne a Balaton vízével, és nem rögtön csapolni? A Dunán is alacsony a vízállás, ami lassan a kereskedelmi hajózást is veszélyezteti. Budapesten már csak részlegesen működnek a menetrendszerű hajójáratok. És a héten még kánikula lesz…

Fotó: Dombai Ágnes

186 komment

audrey hepburn 2012.08.21.09:37
Címkék: közélet nyár strand Balaton

Monodráma az autistákról

Autizmus a színházban. Nem megszokott párosítás, és a formát tekintve sem könnyed szórakozás. Monodráma a javából. Daniel Keyes Virágot Algernonnak című darabját Maday Gábor dolgozta át és adja elő augusztus utolsó és szeptember első napján az Autizmus Alapítvány udvarán.

 Plakát.JPG

Daniel Keyes nagysikerű science fiction regényéből, Jeff Bleckner forgatott filmet még 2000-ben. Természetesen már ez is feldolgozás volt, hiszen készült Charly címmel egy másik film még 1968-ban. Az elgondolkodtató, megrendítő erejű dráma egy szellemileg visszamaradott férfi - Charlie Gordonról - és egy fehér egér életének párhuzamáról szól.

Az autizmus hazánkban is jelen van, csak sokan nem is akarják észrevenni. A magyarországi autista emberek pontos száma egyelőre ismeretlen a szakemberek előtt, ez a szám az európai gyakorisági adatok szerint 60 ezerre tehető. Az autizmus egy idegi-fejlődési rendellenesség, ami csökkent mértékű társadalmi kapcsolatokban, kommunikációs képességekben, abnormális viselkedési és érdeklődési mintázatokban nyilvánul meg. Bár a rendellenesség eredete ismeretlen, a genetikai tényezők fontosnak tűnnek. Okait jelenleg is kutatják.

Ez az állapot, ahogyan a darab is, inkább kesernyés, mint édes. Sok fájdalommal, nehézséggel és könnyekkel. Az augusztus végi előadás megtekintése díjtalan, de a nézők, amennyiben úgy gondolják, az előadás szünetében hozzájárulhatnak az Autizmus Alapítvány működéséhez.

 

 

Szólj hozzá!

audrey hepburn 2012.08.19.19:21
Címkék: kultúra színház autizmus

Államalapító olimpikon ünnep

„Magyar virtus, kitartás, álmok megvalósítása, biztatás, erős nemzet, összetartás - több pénz a sportnak". Ezek lesznek Orbán Viktor vezényszavai augusztus 20-án, amikor a Gyulai István Atlétikai Emlékversenyen éltetik a magyar élsportolókat.

augusztus_20_tuzijatek.jpg

Nem kellett sokat törni a fejünket azon, hogy a kormány hogyan használja fel a magyar olimpiai sikereket. Ez az igazi PR. Kit érdekel, hogy pang a gazdaság, hogy nincsenek (vagy csak alig) befektetők, a munkanélküliség az egekben, az inflációról nem is beszélve? Az egészségügy, az oktatás, a közlekedés… Ó, meddig lehetne még folytatni a sort! De a sportban most jók vagyunk: örülj magyar!

Hogy ezek a mostani sikersportágak mennyi pénzből élnek, mennyit kapnak, és mennyivel kaptak kevesebbet, arra ki emlékszik már? Talán Berki Krisztián vagy Szilágyi Áron, amikor a hideg zuhany alá álltak az edzés végén? Ugyan! Most bajnokok, ne legyünk már ünneprontók. Az álmok azok maradnak, csak meg kell valósítani, akár van víz, akár nincs.   

Az atlétikai gála hétfőn 16 órakor kezdődik a Puskás Stadionban, a belépés ingyenes, és egyelőre még Orbán beszéde is.

Szólj hozzá!

audrey hepburn 2012.08.16.09:01
Címkék: közélet olimpia államalapítás Orbán PR Berki

Phelps frigye Vuittonnal

A 19-szeres olimpiai érmes úszó, Michael Phelps is beállt azon olimpiai bajnokok sorába, akik arcukat adták egy-egy márkához. Bár Phelps esetében ő inkább a testét adta, de valljuk be, a francia divatház jól döntött.

phelps1.jpeg

Minden idők legkiválóbb úszója még mindig csak 27 éves, és már vissza is vonult. Az úszásból elég volt neki, de nem kell féltenünk, hogy mostantól megélhetési gondjai lennének. Ráadásul az amerikai klasszis nem is az az önző fajta. A 2008-as nyári olimpiai játékok után 1 millió amerikai dolláros értékben Speedo bónuszként, létrehozta a Michael Phelps Alapítványt, mely az egészséges életmódot és az úszó sport növekedését támogatta.

Louis Vuitton legújabb kampányában ugyan nincs szó egyikről sem, sőt az adakozás is elég távoli… A fotón Phelps egy fürdőkádban látható, mellette az ikonikus, monogramos táskával. A képen persze akadnak hibák (szerintünk). Például hiányzik a hab, és Phelps nadrágja is fölösleges kellék (a hab takarna). A következő reklámja mindenesetre lehetne sampon vagy borotva, de a ránctalanító krémeket még kerülje.  

Szólj hozzá!

audrey hepburn 2012.08.15.14:56
Címkék: reklám divat Vuitton Phelps

Britek, milliók és érmek

Van egy új érzés, amit bloggerként (az lennék?) meg kell szokni: témákat ajánlgatnak ismerősök (néha már ismeretlenek is). Ami jó, mert nem kell kutatni és gondolkozni, hogy miről is írjak, de ugyanakkor nehéz, mert a vélemény az enyém, a többi szubjektív…

2_2.jpg

Az elmúlt napokban kicsit én is úgy éreztem/érzem magam, mint az olimpikonok, akik egyik tévéből a másik rádióba mennek élménybeszámolót tartani. Persze, én csak szűk körben hajtom végre ezeket a haknikat, de a mesélések nem maradhatnak el Londonról. Akit tényleg érdekel és figyel, azoktól én is kapok valami pluszt. Tényeket, adatokat, kommentárokat, de olykor érdekes fejtegetéseket is.

A GB Team az egyik kedvenc témám. Az olimpiai csapat, a szurkolók, a hazai közönség, a pólók, a zászlók, de még a brit mintás muffin is. Ám eddig eszembe sem jutott, hogy Nagy-Britannia itt nem csak Angliából áll. Az Egyesült Királyság valójában egységállam, melynek négy országrésze van: Anglia, Észak-Írország, Skócia és Wales. Ez csak annyiból érdekes, hogy míg egy foci VB-n, Eb-n (ha kijutnak) külön zászló alatt vonulnak fel, de egy olimpián összetartoznak. Vagyis Anglia egykori focicsillaga – David Beckham – ha válogatottságot kapott volna az ötkarikás játékokra GB Team mezét húzta volna magára.

1_3.jpg

Nagy-Britannia azon kevés országok egyike, amelyik valamennyi nyári és téli olimpiai játékokon részt vett. A brit sportolók nyári játékokon eddig 780 érmet nyertek, legeredményesebb sportágaik az atlétika, az evezés, a vitorlázás, a kerékpározás és az úszás. London az első város, amelyik már három olimpiát rendezhetett, és sportolóik az elmúlt két hétben 65 éremmel (29-17-19) örvendeztették meg a 60 millió fős szigetországot. Csak érdekesség megint, hogy Magyarország lakossága 10 millió, ehhez jön most 17 megszerzett érem (8-4-5). Ami az téli és a nyári játékokat illeti, összesen: 485! Vagyis a britek mutatója: 780 érem 60 millióra, a magyaroké 485 érem 10 millióra…

Mondanom sem kell, jók vagyunk, na! De nem kívánom II. Erzsébet királynő uralkodói határait feszegetni. Pár napja még a Jubilee metróvonalon brit kisgyerekeket hallgattam, ahogy a zsúfolt kocsiban a himnuszukat énekelték. Valószínűleg hazafelé tartottak egy eredményhirdetésről. A metró megállt, ők pedig pont befejezték: „God save the Queen!” - maradjunk ennél mi is!

Fotók: Pluszmínusz

Szólj hozzá!

audrey hepburn 2012.08.15.10:01
Címkék: sport közélet olimpia London Beckham

Újrafestetik a valóságot

Már javában zajlanak az előkészületek az Újrafestett valóság című kiállítás megnyitójára. Szeptember 5-től a nagyközönség is megcsodálhatja az újrafestett valóságot a Nemzeti Galériában, amit húsz mozgássérült és húsz ép festő készít el.

Gombos Edina, Fark László és Krá_niczné Tóth Dóra-1.jpg

A tárlat célja az, hogy mindenki számára egyértelművé tegye: a sérült művészek akaraterejük és kreativitásuk segítségével kiemelkedő színvonalú alkotásokra képesek. Az egészséges emberek nem is sejtik, milyen nehéz feladat ez. Nekünk megszokott, hogy elszaladunk a boltba, hogy felmegyünk a lépcsőn, hogy megfogjuk a tollat, de van, akiknek ez is komoly erőfeszítést jelent.

A Magyar Nemzeti Galériában szeptember 5. és október 15. között tartandó kiállítás különlegessége, hogy sérült és egészséges művészek együttes erővel, egymás tehetségét kiegészítve mutatják be képességeiket a vásznon, melyhez a Poli-Farbe biztosítja a festékeket a szivárvány minden árnyalatában.

Szájjal, lábbal festeni. Próbáltad már? Csak vedd a ceruzád a szádba, egy papírlapot magad elé, és kezdd egy virággal! Sikerült? Nekem nem. Nem tudom se lefesteni, se újrafesteni a valóságot, de vannak, akik tőlem különlegesebbek, és nekik sikerül. A kitartásuk példaértékű.

Ez a kiállítás összehozza a művészvilág legkiválóbb tagjait, és a mozgássérült alkotók is megmutathatják képességeiket.

Szólj hozzá!

audrey hepburn 2012.08.14.10:44
Címkék: közélet kiállítás művész festő mozgássérült

Londonban a mosoly is aranyérmes

Tíz perce csak ülök a gép előtt, és nézem az üres doc oldalt. Mivel kezdje a cikket az ember, ha a londoni olimpiáról szeretne írni? Legek? Aranyak? Könnyek? Nevetés? Zene? Sztárok? Létesítmények? Sérülések? Magyarok? Szurkolók? Britek? Valahogy pont így, ha nem is ebben a sorrendben.

8.jpg

Mégsem egyszerű. Az olimpia varázsa megmagyarázhatatlan dolog (fogalom?). Van, aki érzi rögtön, és van, akit sosem fog megérinteni ez a csoda. Én az első csoportba tartozom, így most, a XXX. Nyári Olimpiai Játékok végeztével, ahogy a dal is mondja: "kicsit szomorkás a hangulatom…"

6_1.jpg

Pedig London a mosolyról szólt. Ez az olimpia a mosolygós britek játéka volt. London élvezte az ötkarikás játékokat. Nem teherként élték meg, hanem igazi ünnepként. Önkéntesek hada segítette a tájékozódást és a közlekedést. Kellett is, mert a nem brit lakosok számára a bal oldali közlekedés maga volt a rémálom.

IMG_2189.jpg

De London akkor is a mosolyról szólt. A brit kisgyerek apuci nyakában szurkolta végig a Buckingham-palota előtti részen a triatlon verseny kerékpár számát, és a GB Team mindenhol ott volt.

1_1.jpg

Nagy-Britannia 29 aranyat gyűjtött össze odahaza, de a 30. is jár nekik! A hétköznapi embereknek, akik elviselték a Westfilednél hömpölygő tömeget. A metró kapuinál toporgó turistákat, vagy a túl hangosan szurkoló magyarokat.  

3_1.jpg

Mosolygunk mi is. Nem csak a 8 aranynak örülhetünk, hanem dobogós és pontszerző helyeknek, hogy vannak olyan sportolóink, akikre nem csak a teljesítményük miatt lehetünk büszkék, hanem emberi tartásuk miatt is.

4_1.jpg

És mosolygunk, mert a fél világ a magyar szurkolóktól hangos, és most jó értelemben. „Köszönjük, köszönjük!” - skandálta a piros-fehér-zöldbe öltözött magyar tábor, ahol csak versenyzőnk akadt. Hogy mi volt erre Gyurtáék válasza? „Köszönjük nektek, mi is!”

5_1.jpg

Hát csoda, hogy mosolygunk egy ilyen OLIMPIA után?

Fotók: Pluszmínusz

Szólj hozzá!

audrey hepburn 2012.08.13.13:06
Címkék: sport olimpia London

Álompárok márpedig nincsenek!

Évek óta haragszom a honi (és nemzetközi) médiára, amikor sztárpárokat csinál! Persze valahol törvényszerű, mert ha két híresség összejön, akkor az sokkal nagyobb szenzáció, mint bármi más. Magánélet a bulvársajtó óta amúgy sem létezik, így ha valaki ágyába is belátunk, azon sem lehet csodálkozni. Csak elfelejtjük, hogy néha nem azt látjuk, amit szeretnénk.

Meglepő bejelentést tett Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán. A művészházaspárnak szétválnak útjai. A közleményt a hivatalos rajongói oldalukon tették közzé: "Három hónappal ezelőtt úgy döntöttünk, hogy a magánéletünk közös útjai szétválnak. Mindketten úgy gondoljuk, hogy tartozunk annyival a minket szerető, és támogató közönségnek, akik életünk boldog pillanatainak is tanúi voltak, hogy ezen tényről is tájékoztatjuk őket. A döntésünket teljes egyetértésben hoztuk, kapcsolatunk továbbra is egymás tiszteletén, és megértésén alapul, gyermekeinkről közösen gondoskodunk. Mindennek okán kérjük, tartsák tiszteletben azon döntésünket, hogy a továbbiakban a szétválás részleteiről a saját és családunk magánéletének védelmében nem kívánunk nyilatkozni."

A két színész életében sok most a változás: távoztak az Operettszínházból, megszakítják közös életüket, és ez még ki tudja, mit von majd maga után. A szakítás híre mindenesetre profi! Kivédve minden további mocskolódást (a találgatásokat úgysem lehet mellőzni), sárdobálást, ahogy azt jó pár „sztár váláskor” már megtapasztaltuk. Pedig sztárpárok nincsenek! Ők is ugyanolyan emberek, mint mi, ugyanolyan gondokkal. Ugyanúgy veszekedhetnek vacsora közben, ugyanúgy lehetnek anyagi gondjaik, vagy ugyanúgy romolhat meg a szexuális életük, mint névtelen X-nek és Y-nak. Csak hajlamosak vagyunk hinni a tündérmeséknek, bedőlni a látszatnak, és azt hinni, hogy csak mert ők híresek, akkor minden tökéletes. Hát nem!

Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán úgy szakítottak, ahogy együtt éltek és dolgoztak: tisztelettel, becsülettel, alázattal. A folytatás is legyen ilyen nekik!

 

 

1 komment

audrey hepburn 2012.08.11.08:51
Címkék: színház divat sztár musical Bereczki Szinetár

Autentikus nyári ízek

Gyors, elegáns vagy éppen látványos. Az ételek elkészítésének és fogyasztásának ezerféle módja van, ráadásul évszakonként más a sláger. A kedvencek terén a nyár igencsak bővelkedik finomságokban, és van, amit még főzni sem kell. Sőt, a konyhát el is lehet felejteni, irány a kert!

1.jpg

Tésztasaláta: sajttal, csirkemellel, kukoricával és persze koktélparadicsommal

2_1.JPG

Főtt kukorica: a nap bármely szakában

3.jpg

Grill: kolbász, virsli, és amit előre gyártottak

4.jpg

Görög saláta: csak a fetasajt ne maradjon ki belőle

5.jpg

Nyárson: a szalonna örök klasszikus marad

6.jpg

Lángos: sajttal, tejföllel, fokhagymával vagy csak simán

7.jpg

Görögdinnye: még várjuk, hogy feltalálják a magtalan változatát

Jó étvágyat, mindenkinek!

Fotók: Pluszmínusz

Szólj hozzá!

audrey hepburn 2012.08.04.18:46
Címkék: konyha divat nyár lángos dinnye kert grill kukorica

Médiaszemélyiség az Operett színpadán

A legújabb kedvenc hírünk, hogy Kapócs Zsóka ősztől az Operettszínházhoz szerződik. Ami még jobb, hogy a Bors cikke szerint Szinetár Dóra helyére. Na, ilyenkor adódik a kérdés: mi van???

Mit tudunk elsőre Zsókáról? Az orrműtött szépségkirálynő, aki a legtöbb celebbel már tuti, hogy kavart, előfordult már színházi darabban, sőt Karády Katalin dalait is lemezre énekelte. Aztán segítségül hívva a google-t ezt találtuk: magyar médiaszemélyiség, modell, műsorvezető. Hm… tekintélyes.

Valami zajlik a Budapesti Operettszínházban, persze olyan, ami a közönség számára nem publikus. Az évad végén több színész (Bereczki Zoltán, Szinetár Dóra, Náray Erika), táncos távozott a társulattól, és az újak (vagy még csak egy új) valahogy nem a régi színvonalat sejtetik. De lehet, hogy csak nekünk, kívülállók számára tűnik így. Kerényi Miklós Gábor, a színház igazgatója talán úgy gondolta, hogy az egykori FHM Bombázó cím birtokosan a nézőket is lebombázza. Kérdés, hogy mivel? Hangjával? Tehetségével? Színpadi játékával?

Nézőcsalogató fogásnak szánják a szőkeséget, de könnyen lehet, hogy inkább elrettentő erő lesz. Osztozhat szerepen többek között Udvaros Dorottyával (Abigél c. előadásban)… Igen-igen, gondoljon mindenki arra, amire akar. Zsóka majd bizonyít, és elmondása szerint az igazgató urat is meg akarja lepni. Biztosak vagyunk abban, hogy így lesz… De lehet, hogy a színház KERO-jának a maradék haja is oda lesz az évad végére?

2 komment

audrey hepburn 2012.08.03.09:46
Címkék: kultúra színész színház operett Bereczki Szinetár Kapócs

süti beállítások módosítása