Menjünk megint színházba. Oké. Mire? Rose, a Spinozában. Vári Éva monodrámája, „asszem”, nem lesz egy könnyű darab. Így indult egy beszélgetés, aztán egyszer csak ott találtam magam a színpadon. Ülök egy széken, velem szemben Vári Éva a padon, és a könnyeimmel küszködök. Ő viszont sír.

Az Orlai Produkciós Iroda a volt Budapesti Kamaraszínházban nagy sikerrel játszott Martin Sherman-darabot újította fel. Ez a Rose. A Vári Éva játszotta monodrámát november 12-től a Spinoza Házban láthatja a közönség.

Ilan Eldad tíz évvel ezelőtt már megrendezte ezt előadás, és sajnos ma is érvényes, ha nem még érvényesebb, mint akkor. A dráma Rose életén keresztül éles rajzú portrét tár elénk a XX. századról is, amelyben minden megváltozott, kivéve az erőszakot. Rose végigélte a század borzalmait, a háborút, a varsói gettót, az Exodus utasainak kálváriáját, eltemette és meggyászolta a családját, férjét és gyerekét…

Rose-zal együtt Süvet ültünk. A Süve – a zsidó hagyományokban – a temetés után kezdődik, és hét napig tart. Nem dolgoznak, imádkoznak, történeteket mesélnek az elhunytról, emlékeznek rá, elbúcsúztatják. Rose így meséli el nekünk az életét.

A Spinoza Színház mentes a csillogástól és a tágas terektől. Bezsúfolódnak az emberek, elhelyezkednek a kemény székeken, és máris adott egy intimebb tér. Ez esetben székek vannak a színpadon is. Meg egy pad, amelyen már ott ül Rose (vagy akkor még Vári Éva?). A székeken meg a nézők. Karnyújtásnyira van a dráma, a könny, a humor. Az emlékezése szomorú, mégis humorral átszőtt, és az élni akarásról tanúskodik.

Vári Éva úgy mesél másfél órán keresztül, hogy minden helyszínt, minden tragédiát és azt a kevés boldogságot is tisztán látjuk magunk előtt. Ezerfelé cikáznak az ember agyában a gondolatok, és amit érez, mindig a hála. Persze ez „csak” színház, a történet valódi, de a történelmet semmi sem tudja megváltoztatni.

Az Orlai Produkció ezúttal a Római vakációt hozta el a Belvárosi Színházba. Hogy az olasz május hiteles legyen, Pelsőczy Réka rendezte meg, és – többek között – Tenki Réka, Fekete Ernő, valamint Hernádi Judit játszotta el.

Egy örök klasszikus: a romantikus Audrey Hepburn és Gregory Peck film a színpadon, Cole Porter dalokkal. Egy kicsiny ország trónörököse, Anna hercegnő (Tenki Réka) hivatalos látogatásra érkezik Rómába. Vele utazik az udvar néhány szigorú képviselője, minden percét protokollesemények töltik ki. A lány fellázad, és egy váratlan pillanatban megszökik, hogy felfedezze az örök Rómát. Persze azonnal nyomába szegődik a bulvársajtó, hogy szaftos pletykákkal szolgáljon a közönségnek. Élükön az elszánt Joe Bradley (Fekete Ernő), aki minden áron nagy sztorit akar szállítani megrendelőinek – ha kell, magába is bolondítja a hercegnőt…

Ami filmen két óra alatt lezajlik, azt a színpadon, egyetlen díszletben, hat szereplővel, szünettel együtt kicsivel több mint két és fél órában kapjuk meg. A színházi előadás is filmforgatással indul, és kell pár perc, amíg a néző összerakja, hogy mit lát miben. Filmforgatás próbája zajlik a színház falai között? Úgy valahogy.

Akár aggódni is lenne okunk a kezdeti pár percben… Audrey Hepburn törékenysége és bája az emlékezetünkbe ivódott az évek során, és mit tud majd ezzel kezdeni a „Tenki Réka-féle” Anna hercegnő? De megoldja. Kell hozzá Fekete Ernő különös, Joe Bradley-s sármja, és a többi már csak ráadás. Na de mekkora!

Hernádi Judit grófnőként dívaszerepet kap, amelyet önmagával ötvöz. Naná, hogy minden megmozdulásáért taps és figyelem járt. Ahogyan a kellékest, a rendőrt, a meleg stylistot és még ezer mást játszó Nagy Dániel Viktor is kedvenc lett. Pimasz eleganciával tart görbe tükröt az összes filmes (tévés) és színházi klisének. A legszebb, hogy mosolygunk rajta, mert annyira valódi.

Időhúzásnak csak a dalok, Cole Porter – a filmtől és a történettől is független – szerzeményei szolgálnak. Tisztességgel eléneklik, de se nem fülbemászók, se nem illenek a cselekményhez, csak úgy vannak. De akkor meg minek?

A római kis tündérmese viszont egyértelműen kell a mai Budapestre is. Szórakoztat és kikapcsol. Annával együtt keressük az izgalmat és a szenvedélyt, Joe-val a munkát és a pénzt, és közben néha mi is ott száguldunk a Trevi-kút mellett.

A Mozi Mánia és további öt weboldal szervezésében ismét premier előtti mozijegyeket nyerhettek a Pluszmínusszal. 2013. november 19-én, este 7 órától, a Mi Mozink Lurdy mozijában A komornyik című filmet tekinthetik a meg a szerencsések.

A komornyik a 20. századi Amerika zsúfolt politikai hátterének világában játszódik. Az Oscar-díjra jelölt rendező, Lee Daniels nagyszabású drámája Cecil Gaines, a Fehér Ház komornyikjának kitalált történetét meséli el, aki hét elnök alatt is szolgált 1957 és 1986 között. A filmet egy 2008-ban, a Washington Postban megjelent cikk inspirálta, mely egy korábbi komornyik, Eugene Allen valódi történetét mesélte el.

Daniels filmje 1926-ban indul, amikor Cecil elmenekül a szegregáció által sújtott Délről egy jobb élet reményében. Nehézségekkel teli útján a férfi elsajátítja mindazokat a nélkülözhetetlen készségeket, melyek élete legnagyobb lehetőségéhez vezetik: komornyiki álláshoz az Egyesült Államok elnöki rezidenciáján. Itt Cecil szemtanújává válik az Ovális Iroda életének a polgárjogi mozgalmak kibontakozásának időszakában. Állásának köszönhetően felesége, Gloria két gyereküket kényelmes középosztálybeli miliőben neveli, ám a férfi szakmai elkötelezettsége lassan elidegeníti tőle, és konfliktushoz vezet renitens fiával is.

A film megtekintése 12 éven aluliaknak nem ajánlott!

A vetítésre ez alkalommal is játék során lehet jegyeket nyerni. A Pluszmínusz 25 darab (bizony, ez nem elírás!) páros belépőjegyet sorsol ki 2013. november 18-án.

Hogy mit tegyél a jegyekért? Nyomj egy lájkot az oldalunkra, de ha ez már megvolt és növelni akarod a nyerési esélyeidet, akkor a következő kérdés helyes válaszát várjuk a pmszerkeszto@gmail.com e-mail címre!

Cecil Gaines, a Fehér Ház komornyikja hány Fehér Házzal kapcsolatos történetet mesél el a családjának? Segítséget a film előzetesében találsz. 

A megfejtéseket 2013. november 18-án délig várjuk, a nyerteseket e-mailben értesítjük. Játékra fel! 

Jó ideje a leendő úti célok között szerepel az észak-olaszországi régió, de a cím most mégis megtévesztő. A nyárias őszben nem Firenze környékére jutottam el, hanem „csak” Villányba. Ennél is pontosabban a Bock Pincészetbe.

A Villányi borvidék úttörő szerepet játszott a magyar borászat újjászületésében. Magyarország egyik legfejlettebb bortermő vidéke ez, és hogy miért? A titok nyitját nem kell sokáig keresni. A családias légkör, a minőségre való törekvés és egy hatalmas adag vendégszeretet adja meg a választ.

Az immár négycsillagossá avanzsált Bock Hotel Ermitage-ban – amely 27 légkondicionált szobával, 58 férőhellyel és egy modern wellness részleggel várja a pihenni vágyókat – szinte kötelező szabály, hogy üres pohárral senki sem maradhat! Reggelihez pálinka és Fanni Gyöngyöző Roséja dukál, a négyfogásos ebédhez – amely Nemesné Barbara chef asszony kezei munkáját dicsérte – 2012-es Hárslevelű, majd friss idei Rosé Cuvée, de a telt ízekben gazdag Bock Cabernet Franc és a Bock Cuvée sem maradhat el.

A ház egyik specialitása, a szőlőmaglisztből készült lepény íze hetekkel később is a látogató szájában marad, vagy legalábbis próbál emlékezni rá, milyen ízletes volt. A libamájról nem is beszélve...

Ám egy pincelátogatás sem lehet igazi szőlőtőkék nélkül. A villányi Ördögárok-dűlő költőket, festőket és bármilyen más, művészi hajlammal megáldott embereket ihletne meg. Én csak annyit tudok rá írni, hogy mesébe illő!

A kirándulás hatodik órájánál tartunk, amikor még meg tudjuk számolni a megkóstolt nedűket. A Bock József vezetésével tartott, borkóstolással egybekötött pincelátogatás során azonban itt az ideje feladni ezt. A mintegy ötezer négyzetméteres földalatti pincerendszer igazi kuriózumokat is rejt: a 2012-es Ermitage, Syrah és Fekete-hegyi Cabernet Franc Selection borok egyenesen a hordóból kerülnek a poharakba.

És a nap végén jön a csattanó. A válasz arra a bizonyos titokra. Bock Józsi bácsi titka: a sikerhez nem elég mindig a legelső helyen állni, újra és újra oda kell jutni. Ha egyetlen szóval szeretnénk jellemezni, akkor segítségül hívjuk a pincészet 2003 óta készített csúcsborát. A prémium kategóriás Magnifico, a „nagyszerű” Lorenzo de’Medici, azaz Lorenzo il Magnificóról kapta a nevét. Kell ennél több? Talán még Toszkánában sem találnánk jobbat.

Fotók: Pluszmínusz

Jó érzékkel kapcsoltam be kedd este 11-kor a tévét. Éppen Till Attila Propagandája kezdődött a SuperTV2-n. Nagy Viktor olimpiai bajnok vízilabdakapus és Cserpes István vállalkozó pedig elég érdekesnek tűnt ahhoz, hogy ne váltsak csatornát.

Tilla Voltfolió-díjas műsora mindig is a kedvenceim közé tartozott. Persze, ahogy az lenni szokott, viszonylag késői órán kezdődik, és jön az érhetetlen kérdés, hogy miért ekkor. Tényleg nem nézné más? Nem állja meg a helyét fő(bb)műsoridőben? A választ persze tudom, szóval marad ez afféle költői kérdés.

Szóval, a műsor. A Propaganda sajátossága, hogy figyelemre méltó emberi teljesítményeket, érdekes, sikeres, különleges embereket mutat be a nézőknek úgy, ahogy Tilla látja. Vagy láttatni akarja…

A riportműsorról az élt a gondolataimban, hogy mentes a formaságoktól és a kliséktől. Ám most egy kicsit megijedtem. Cserpes Istvánt, a híres Cserpes tejtermékek atyját még sikerült érdekesen elindítani, de Nagy Viktor a biciklis kezdés ellenére inkább döcögősen indult.

Elkezdtem feszengeni a tévé előtt, mintha csak nekem kellene válaszolgatni, de aztán rájöttem, az olimpiai bajnok kapus az, aki nem engedett ki. Egészen addig, amíg a medencébe nem csobbant, Tillával egyetemben. Hiába, az az igazi közeg, na nem a műsorvezetőnek.

Cserpes István már valódibbnak tűnt. Pózolt a joghurtos „üst” mellett Tilla fotójára, kereste az eltűnt vonatállomást a gyermekkora meghatározó színhelyénél, és nem mellékesen az élelmiszeripar problémáira is rávilágított.

A végéről hiányzott ugyan egy elvárható csattanó, de hát nincs klisé, mondom én. Így meghagyta azt a lehetőséget, hogy a műsor után még egy órával is ezen a két emberen, a teljesítményükön, az életükön gondolkozzak. Végülis jó, hogy Tilla újra propagál.

Fotók: SuperTV2

Az Apple október hónapra beiktatott iPad bemutató sok meglepetéssel szolgált a rajongóknak. Itt a legújabb iPad, a MacBook Pro legújabb generációja, a retina kijelzővel felszerelt iPad Mini és az új OS X Mavericks rendszer.

Az Apple bemutatóval egy időben útjára indult egy új magyar rendezvény sorozat a Magyar iPhone Közösség jóvoltából. Több vendég előadó is tiszteletét tette, mint Flatsker Zoltán az iSamurai-tól, Murvai Richárd iOS fejlesztő, Tessényi András a JBS Labs-tól illetve Demeter Zoltán a Mozi Mánia moderátora, és ennek az egész rendezvénynek a megálmodója.

Az almás cég újabb siker szériát tudhat maga mögött. Az új iPhone 5s illetve 5c modellek az első hétvégén 9 millió példányban fogytak el globálisan, ez minden eddigi eredményt felülmúl, közel 200 millió iEszközön frissítették a legújabb iOS 7-es operációs rendszert, ami az összes eszköz 64 százalékát jelenti. Az App Store is komoly mérföldkövet tudhat maga mögött, hiszen átlépte az 1 milliós alkalmazás számot, ami 60 milliárdos letöltést jelent.

Az OS X Mavericks bemutatása a nagyobb teljesítmény és az alacsonyabb fogyasztás kihangsúlyozásával rajtolt. Az optimalizálás segítségével, jóval hatékonyabban tudjuk kihasználni a hardverünk nyújtotta teljesítményt, ami a felhasználói élmény neveléséhez vezet. Az OpenCL segítségével 1,8x-os számítási teljesítmény növekedést értek el.

A Mavericks bemutása után átevezhettünk az új MacBook Pro családhoz ahol is a legújabb 13” illetve 15” MacBookokat ismerhettük meg. A MacBook Pro-k terén a legfontosabb hír az ár, hiszen mind a 13”-es mind a 15”-es olcsóbb lett. A 13”-es ajánlott piaci ára 399.000 Ft míg a 15”-esé 569.900 Ft. Az Egyesült államokban készülő új Mac Pro fele olyan halk lesz mint a korábbi generáció és így megegyezik a Mac Mini zaj szintjével. Az idei év decemberétől elérhető Mac Pro induló ára: 949.000 Ft lesz.

A piac legerősebb versenyzője az iPad új külsőt és új nevet kapott iPad Air néven. Az iPad Air november 1-től érhető el 149.900 Ft-os áron két különböző színben fehér-ezüst illetve fekete-űrszürke.

A legkisebb meglepetést az iPad Mini Retina hozta el. Az új Mini, 7,9”-es kijelzővel lett felszerelve ami a korábbi nagyobb modelleknél ismert 2048x1536 pixel arányra képes. A Mini induló ára 119.900 Ft lesz, míg az előző generációs Mini árát lenyomták 89.900 Ft-ra.

Egy biztos, a minőségért még mindig mélyen a zsebünkbe kell nyúlni, ha szeretnénk a már-már státuszszimbólumnak számító almával villogni.

A Magyar iPhone Közösség csapata kitett magáért, egy rendkívül családias és barátságos rendezvényt hoztak össze. Jó dolog látni, hogy kis hazánkban is vannak igazi Apple rajongók, akik készek vitatkozni, vagy dicsérni, ha újdonságokról van szó.

Október 22-én, kedden jelenti be az Apple vezérkara az új iPad, iPad Mini szériáját. Az eseményhez, egyedülálló módon, az egyik legolvasotabb haza Apple weboldal, a Magyar iPhone Közösség nagyszabású rendezvényt szervez 19 órától, a Mi Mozink Óbuda nagytermében.

Az oldal főszerkesztője elmondta, lelkesen készülnek az Apple bejelentésre, és a rendezvényük színesítésére programokkal is várják az érdeklődőket. Az Apple Keynote előtt több neves hazai Apple fejlesztő, üzlet tulajdonos részvételével, egy kötetlen beszélgetés keretében fognak társalogni a várható bejelentésekről, beszélik át ki, hogyan látja a kaliforniai cég jövőjét.

Külön vonzerő lehet az estben, hogy rengeteg nyeremény kerül kisorsolásra a résztvevők közt. Minden jelenlévő egy óra ingyenes játékidőt kap a jatssznagyban.hu felajánlásával, gazdára talál az este folyamán 50 db kártyaolvasó a Steelbird Kft jóvoltából, valamint az iSamurai is csatlakozott az esemény támogatói közé, 20 db, egyenként 3000 Ft értékű szerviz kupont ajánlottak fel nyereményként.

Ha nagyon figyeltek, Facebook-oldalunkon jegyeket nyerhettek az eseményre.

Szombaton debütált Az univerzum fényei című új műsor a Fővárosi Nagycirkusz színpadán. Tehetséges artisták, zsonglőrök, vad motorosok, szemet kápráztató illuzionista, lámák, kutyák, lovak, na meg az elefántok. Őket lehet nézni december 31-ig a városligeti épületben.

Az elején úgy indult, mintha a Planetárium viccesebbre sikerült előadására ültünk volna be. Galaktikus fények, Csillagok háborúja-zene, és már kezdtük várni a mennyezetre vetítést, amikor megjelent a konferanszié, és rögtön neki is esett az első produkció bemutatásának.

Georgio, a villámkezű artista bravúros gyorsasággal pörgette a diabolót, dobálta, elkapta, pergett, forgott… de még elmaradt a „húú” meg az „áááá”. A levegőbalett során sem kaptunk még sok újdonságot, bár Marrylu Casselly lenyűgöző hajlékonysággal mozgott a magasból lógó „függönyön”.

Joulia Tchakanova lámái és agarai ugrabugráltak egy sort… és lépjünk tovább.

Úristen, bohócok… vagy mik. Piros orr nélkül. Steve és Jones Caveagna olasz bohócdinasztia tagjai, bár inkább kerestek volna más szakmát maguknak. Na jó, a közönség nevet, velem lehet a baj. A Gangnam Style már uncsiiiii, mégis erre alapoznak végig. A közönségből kiválasztottak inkább égnek, mint élvezik. És, jajjj… többször vissza is térnek a színpadra…

Közben egy rúd érkezik a manézs közepére. Marat és Olga szerelmi tánca a kínai rúdon végre az Univerzum magasságáig emeli a produkciót, és úgy tűnik, kezd alakulni az este. A drámai előadás után jön egy kőkemény Metallica-szám, és hozzá a bőrbe öltözött motorosok, akik nem csak egymást, de a közönséget is elszédítették…

A műsor fénypontjának a Casselly család a Monte-Carlói Cirkuszfesztiválon Arany bohóc-díjat nyert, szenzációs elefántszáma bizonyult. A nagyra nőtt Dumbók nemcsak az idomárral, hanem a lovakkal is remekül szót értenek, zenére táncolnak, és együtt ugróköteleznek, sőt, még azt is jól tűrik, hogy a hátukon szaltózzanak.

A szünet után a kubai artistaművészek valóban a csillagok magasságába emelkedtek a trapéz segítségével. Ugyan a hármas szaltó elsőre nem sikerült, a pottyanást a védőháló megfogta, és mint kiderült, esni is tudni kell.

Az este egyetlen magyar fellépője a Trió Sárközi volt, akik hatalmas tapsot kaptak – mégiscsak hazaiak. De lássuk be, a buzogányok meg karikák dobálása annyira nem volt szemkápráztató.  Nem úgy Nagy Molnár Dávid illuzionista műsorszáma. Eltűnt a nő, szétvágta, elégette, és a kérdés mindig ugyanaz: „hogyan csinálja???” Ahogyan Maria Graziella Galan Bueno plafonszámánál is hasonló kérdés fogalmazódott meg.

Zárásként Merrylu Casselly, René Casselly Jr. és az elefántok a cirkusz legendás hőskorszakát idézték. Az elefántok hátán bemutatott vakmerő akrobatamutatványoknak hála nem távoztunk hiányérzettel a Fővárosi Nagycirkuszból, de a Csillagok háborúja azért kicsit sántít…

Az ember nem tud úgy mászkálni Újlipótváros gasztronegyedében, hogy ne csábuljon el, és ne térjen be valamelyik vendéglátóhelyre. Mit valamelyik! Ezúttal is tudatosan vettem az irányt Budapest első és egyetlen fánkozójába, a The Donut Librarybe.

Belépve az ajtón, és megpillantva a fánkospultot úgy érezheti magát az ember, mint valami amerikai filmben. A számtalan színű és ízű fánk ott szemez velünk, beállunk a sorba, és kész szerencse, hogy tömeg van, mert van idő dönteni. Melyik is legyen?

Hirtelen hatalmas együttérzésem támad Gombóc Artúrral, aki nem tud dönteni, és igen, kell a kerek csokoládé, a szögletes csokoládé, az étcsokoládé és így tovább. Kell a rózsaszín, kell a színes cukros, kell a vaníliás, kell, kell, kell… Úristen, melyik legyen? Hogy melyik milyen ízű, meg sem kérdeztem, úgysem tudnak olyat adni, amelyiket ne szeretném. Ezt valahogy tudom előre…

Kettőt választva – hú, lehet, hogy tömény lesz; cukorkóma és társai – indul a helykeresés a „könyvtárrészen”. Bár olvasni senki nem kezdett el – fánkfotózás viszont volt bőven –, az olvasólámpával felszerelt asztalok, a kényelmes székek és kanapék minden lehetőséget megteremtenek erre. Ahogyan az elvitelre is a zacskók és dobozok. Így akár otthon vagy a munkahelyen is élvezhetjük az ízeket.

Ja, ízek! Milyenek is ezek a fánkok?  A töltött és töltetlen, valamint lyukas közepű példányok váltakoznak. Vannak szezonális és állandó ízek. A csokis és vaníliás örök darabok mellett fellelhető az epres, a mogyorós, az almás, a citromos, de éppen volt Toffifee-reszelékkel megszórt is.

És nincs cukorkóma! Nem émelygős, nem olajos, csak egyszerűen finom! Halk sóhajok törnek ki az emberből, miközben eszi. Ez valahogy úgy jön. Az üres tányéron is felfedezhetjük a The Donut Library feliratot, és akkor már tudjuk: örökre a szívünkbe zártuk. Távozáskor meg a szokásos: „Na, ide még jönni kell!”  

Kár lenne találgatni, hogy Luc Besson legújabb filmjéhez hogyan született magyar fordításban a Vérmesék cím. Besorolását tekintve akció-vígjáték, olyankor meg röhögni kell még a vértócsákon is. Azt hiszem...

„Baszki!”- szakad ki a nézőből a film végeztével. A Vérmesék (The Family) Manzoniékról, a hírhedt maffiózó család történetéről szól. Az apa (Robert De Niro) keményen űzte a gengszteripart Brooklynban, mígnem feldobta a fél klánt az FBI-nál, így nejével (Michelle Pfeiffer), fiával (John D'Leo) és lányával (Dianna Agron) a tanúvédelmi program keretében költözködnek egyik helyről a másikra. Ebben Stansfield ügynök (Tommy Lee Jones) van a segítségükre, aki már a sokadik lakást szervezi nekik, ezúttal a normandiai városkába, ahol végképp elszabadul a pokol…

Szitává lőtt emberek, levágott ujjak, hulla a csomagtartóban…Ajjajj…és ez még csak az első öt perc. Baszki! Mikor fogunk itt röhögni?

Véres mese, de Luc Besson rendező (és a forgatókönyvírásba is segédkezett) azért érti a dolgát és csak elénk rak valami fogyaszthatót. Kell valami tudás ahhoz, hogy nevetésre ingerelje a nézőt, miközben családokat irtanak ki, indok nélkül mészárolnak (oké, van indok, de az a halálhoz kevés…), vagy csak „szelíden” boltokat gyújtanak fel, és baseball ütővel támadnak.

Nem csodálkozunk akkor sem, amikor a stáblistában Martin Scorsese neve tűnik fel. Maffiafilm nélküle olyan, mint a pisztoly golyó nélkül. Egyébként is a nevek miatt biztosra mentek. De Niro grimaszától illik összecsinálni magunkat. Michelle Pfeiffel, bár öregszik ez csak használ neki, és Tommy Lee Jones homlokráncolgatása is megér pár nézői pislantást.

A francia kis városka idilli képébe mindenesetre csúnyán belerondítanak a zselés hajú, fekete ruhás maffiózók. És ha már minden tocsog a vértől igazi öröm, hogy a végén azért csak „heppiend” van. Mától a mozikban!