Itt az újabb Van Gogh kiállítás, vagyis bocsánat: multimédiás tárlat. A Váci1 Palota patinás falai között 2013. szeptember 13. és december 29. között rá is lehet lépni a holland festő alkotásaira.
Az egyedülálló kiállítás, melyet eddig több mint egymillióan látták Madridtól Szingapúrig, Isztambulon át egészen Tel Aviv-ig, ötvözi a hagyományos művészetet, a multimédia technológiát és a zenére koreografált, gondosan megrendezett látványt. A hatalmas térben a képek és a zenék egymással kommunikálva válnak eggyé. A képek mozgatásával, nagyításával a festő munkáinak olyan részleteire derül fény a hatalmas vásznakon, melyek egy hagyományos kiállítás esetén nem láthatóak.
„Végre egy kiállítás, ahol nem kell csendben maradni” - hangzik a kiállítás mottója. Amúgy jópofa dolog. Mehetnek kicsik és nagyok, élvezhetik a gyerekek is, mert végre nem csak állni kell a festmény előtt, és erősen bámulni.
A látogató nem egy múzeumba lép be, hanem a XIX. század James Dean-jének kikiáltott Van Gogh ihletett képzeletébe, a gondolatain és érzésein keresztül egyenesen a festményeibe, a képek által megörökített pillanatokba és helyszínekre.
A Van Gogh Alive a Sensory4 rendszerrel és 40 HD-minőségű projektorral hozza létre az izgalmasabb multiprojekciós rendszert. Óriási méretű, kristálytiszta, tapinthatóan élethű képeket vetít ki az 1000 nm-es kiállítótérhez igazított, különleges formájú, 6 méteres vásznakra. Az élmény rendkívül dinamikus, informatív és látványos; a projektorok áradata a digitális, 5.1-es surround hangzásvilág segítségével pedig lélegzetelállító és minden érzéket megmozgató látvánnyal tölti meg a teret.
A filmekben jól bevált zenei aláfestés módszerét alkalmazva, a bemutatott alkotásokhoz gondosan válogatott és felépített zenei fordulatok és hangulatok megteremtik a hagyományosan csöndes galériákban sokszor láthatóan hiányzó érzelmi ráhangolódást művészre és alkotásra. Minden érzékszervünkkel figyeljünk, úgy éri meg!
Játék!
Az Óztól kezdve A burokon át a Nyomorultakig, és így tovább. Na meg amiről már inkább nem is írtam. Persze, akadt üde színvolt, a Napos oldallal vagy éppen az Argo-akcióval, de a szeptember 12. mindent vitt (nálam!).
Valós történet, még ha akadnak is ferdítések. A sporttörténelem egy olyan szelete, amely most kellő humorral és drámaisággal lett tálalva. Anthony Dod Mantle operatőr munkája olyan izgalommal szögez bele a mozi székébe, hogy jobban izgulunk, mint egy vasárnapi F1-es futamon.
Peter Morgan forgatókönyve mindenre gondolt, ami egy amerikai csúcsmozihoz kell. Főleg, ha az a mozi(film) valaha valóság volt. Mert minél közelebb vagy a halálhoz, annál jobban dübörög benned az élet… Hát még, ha a boldogság ellenség, mert elgyengít…
Anthony Lecaude francia pékmesternek köszönhetjük, hogy a boulangerie különleges gasztronómiai élményeiért nem kell nap mint nap 1700 kilométert utaznunk. A kedves kis pékség olyan frissen, helyben készült finomságokat kínál, mint a croissan, a baguette, az éclaire au chocolat vagy a mille-feuille.
A pincérlány mosolygósan, kedvesen veszi fel a rendelést. Érkezik a mille-feuille. Hárman vagyunk, így a francia zászló színeit kapjuk meg még a szalvétánkon is. Nem túlzás. Inkább kedves. Tetszik. És finom! De még mennyire.
A mozis alkalmazás ötlete Velekey Patrikban – aki a programozási feladatokat végzi – és ifj. Demeter Zoltánban vetődött fel. A fő irányelv egyszerű: az App Store-ból hiányzik egy olyan ingyenes – de regisztrációhoz kötött – mozis alkalmazás, amelynek használatával könnyedén eléri a felhasználó a mozikban aktuálisan futó filmek előzetesét. A kis csapat erre próbált építeni egy alkalmazást, úgy tűnik, sikeresen.
A Mozi Mánia név öt verzió közül került kiválasztásra, és ha már ő volt a befutó, a 
Egy színházi előadás televízión keresztül sosem tud ugyanaz lenni. Mert nem! Lehet vitatkozni velem, de nem érdemes, ebben nem vagyok meggyőzhető. Ha egyenértékű lenne, akkor mozinak hívnánk.
Amikor megtudtam, hogy az Orlai Produkció az Óbudai Társaskörrel közösen nem a Mount Everestre indul, hanem megpróbálja a lehetetlent, kissé felszaladt a szemöldököm. Aztán, amikor az is nyilvánvalóvá vált, hogy a főszerepet Udvaros Dorottyára és László Zsoltra bízták, úgy éreztem, ebbe a csúcstámadás is beleférhet.
Udvaros Dorottya és László Zsolt, már az első megszólalásával kikérte magának a szerepet, én meg nézőként nem is akartam visszakövetelni Streepnek és Eastwoodnak. Az amerikai színészek alakítása, arca, hangja és varázslata oly könnyedén merült feledésbe, hogy ezen magam is meglepődtem. Együtt örültem velük, együtt nevettem a poénjaikon, éreztem a bolognai és a brandy ízét a számban, öleltem, ha öleltek, csókoltam, ha csókoltak, hangtalanul kiáltoztam a szakításnál, és együtt törölgettem a könnyeimet Udvarossal még a tapsrend alatt is.